Enni Horvátországban – az olívaolaj

Első emlékezetes olívaolajos élményem 17 évvel ezelőttre datálódik, amikor is egy évet Párizsban éltem egy barátunknál, Lucie-nél.
Volt neki egy Fatima nevű algériai bejárónője, aki a kiváló (kézi!! mondhatni “originált”) kuszkusz-készítés mellett azzal is beírta magát a nagy gasztronómiai aranykönyvembe, hogy időnként hozott nekünk az otthonról kapott olivaolajból.
Ő azt mondta, hogy ez a legtisztább olaj, mert meg van mosva.
Gondoltam, a franciatudásom hiányosságai miatt nem értem, hogy mire gondol, ezért visszakérdeztem: megmosva?? Mivel mosták meg?
Hát vízzel, felelte Fatima, a legnagyobb természetességgel.
Nos, ezt a kategóriát (vagyis a vízzel megmosott olajat) addig még nem ismertem, de Fatima szerint van ilyen és a következőképpen kell csinálni:

Az olívabogyókat összetörik (de nem darálják), ezután pedig leöntik tiszta vízzel. Kavargatják egy ideig, aztán hagyják ülepedni az egészet.

A “zacc” lemegy az aljába, az olaj meg – mi mást tehetne – feljön a tetejére. Innen aztán egyszerűen lemerik valami lapos merőkanállal vagy mivel. Azaz se préselés, se hőkezelés, se kémia nem teszi tönkre az eredeti ízeket.

Nos, nem tudom hogy valóban van-e ilyen az algériai (vagy más) kis falvakban, de kétségtelenül jól hangzik….

A legrégebbi élmény után pedig térjünk át a legfrissebbre: Brijuni, illetve tágabb értelemben az Isztriai félsziget. Úgy is, mint a világ egyik legminőségibb olivaolaj termőhelye.

Első este Brijuni szigetén vacsoráztunk (erről a későbbiekben lemondtunk és átruccantunk esténként Fazanába, de ez egy másik történet), és a pincér az evőeszközök után letett az asztalra egy szögletes, alig felcímkézett olajosüveget.
Mivel már meglehetősen éhesek voltunk, és kenyér már volt az asztalon, gondoltuk tunkolunk egy kis olajat, és lőn.

Nos, azt kell mondanom, hogy a hatás frenetikus volt, mindkettőnkre. Ilyen olajat nem kóstoltunk még, ebben biztosak voltunk, de valamilyen ízesítésre gondoltunk.

Az elsődleges íz, bármilyen furcsán is hangzik, olyan volt mint a frissen vágott fű szaga…. Másodlagosan pedig egy kicsit csípős, pikáns – de persze nem a bors vagy a csípőspaprika csípősségére kell gondolni.

A címke olvasgatásától nem lettünk okosabbak, de Té másnap a helyi szuvenyírboltban (egy – ahogyan ő mondta: valaha sokkal szebb napokat látott, de még mindig guszta – elárusítónőtől) beszerezte a hiányzó információkat: Fazanától mintegy 10 kilométerre a szárazföld belseje felé van Vodnjan, amely az isztriai olívaolaj-termelés egyik kiemelt helyszíne.

Nos, itt többféle olivabogyót használnak, és az olajok ugyanolyan viszonyban vannak – az íz szempontjából – az olajbogyófajtával, mint a borok a szőlőfajtákkal.

Az általunk vetített fűízt egy szórólap is visszaigazolta, és további beszélgetésekből kiderült, hogy a Buza elnevezésű olajbogyófajtának van ilyen íze.

Hazafelé menet ellátogattunk hát Vodnjanba (erről ide kattintva olvashattok), ha már úgyis ott volt a közelben, és beszereztünk némi helyiérdekű olívaolajat; ők láthatók a poszt nyitóképén.

A mellékelt Meloto gyártóját végül nem kerestük meg, de van a városban 4-5 család, akik szintén előállítanak hasonló minőségű olajat, közülük kettőt meg is látogattunk.

Az általunk beszerzett nedűk azonban már küvének számítanak, mert egyik sem tisztán a Buza fajtából készült, hanem a mellékelt leírásban is látható honos isztriai fajtákból keverten – de mindegyiken tisztán érezni az első este megtapasztalt fű (klorofill) ízt és azt a pikáns másodízt.

Ahogy a valódi balzsamecetet például süteményekre is csepegtetik, úgy a jóféle Buze olajat vaníliafagylaltra lehet öntetként alkalmazni, amint a mellékelt ábra is mutatja. Így sajnos még nem nyílt alkalmunk kipróbálni, de észben tartjuk, és adódó alkalommal pótoljuk….

Az olaj után magáról a növényről (az olajfáról) pár szót.

Amikor először hallottam ezeréves olajfáról, azt hittem, humbug az egész, de azóta már sokfele láttam-olvastam róla, és úgy tűnik, nem csak az én kábításomra találták ki a sztorit…

Madeirán láttunk először 1000 éves olajfát. Nos, Brijuniban egy még öregebb darabot mutogatnak: az állítólag 1600 éves; ennek a posztnak a legvégén láthattok róla egy fotót, itt alul pedig egy prospektusból azt a részt, amely a környék olajfáival foglalkozik.

Ettől függetlenül teljesen egészségesnek tűntek a levelei, és tele volt terméssel (lásd fentebb egy ágát kiemelve…).

Végül egy “recept”, amelyet mindenkinek szívből ajánlok – persze csak ha nem fogyókúrázik éppen.

  • Végy egy kistányért, öntsél bele egy féldecinyi jó minőségű olívaolajat, kevés sót szórj rá. Kenyérszeletkékkel kell tunkolni, mellé pedig hámozott, érett paradicsomot enni pici balzsamecettel meghintve, esetleg kiegészíteni az egészet sóstúróval (brindza, liptói, gomolya), esetleg mozarella – vagyis a fehér színű, friss sajtok valamelyikével).Mennyei; Buze fajtájú olívaolajjal pedig felülmúlhatatlan.
  • kiegészítése: melléje nagyon hideg, félszáraz fehérbort, esetleg görög gyantaízű retsinát kell kortyolgatni.

Muszáj lesz időnként visszamennünk az Isztriára, hacsak fel nem fedezünk közelebb valami lelőhelyet… Van tippetek???

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.