Enni Belgiumban – a fekete kagyló

Ismét egy gasztronómiai gyors numera következik; aszkéták és vegetáriánusok szíveskedjenek egy bloggal odébb fáradni. Mondjuk a teás-pirítóskenyereshez.

Mai főszereplőnk a fekete kagylók családja (mytiloidae). A belga konyha megkerülhetetlen szereplői; olyanok ők a kétnyelvű nyugat-európai országnak, mint a pacal vagy a lecsó Pannónia/Hungária népének. Ha Belgiumban jársz, egyszer ki kell próbálnod a műfajt, amit furcsa kettősség jellemez.

Egyfelől az egyszerűség: egy adag főtt fekete kagyló sültkrumplival  (moules-frites, ejtsd múlfritt) mellé félszáraz fehérbor, esetleg Hoegaarden típusú búzasör (citrommal), oszt’ ennyi.

Másfelől a komplexitás: a fekete kagylót ugye meg kell főzni, de nem mindegy, hogy milyen lében…

Mondjuk fehérboros, citromos, bazsalikomosban; esetleg currysben; tárkonyosban; majorannásban; chilisben és korianderesben; fokhagymásban, mustárosban; calvadososban, vinegrettesben, paradicsomosban, stb. Egy komolyabb kagylós étteremben húsz-harminc recept szerint elkészített fekete kagylót szervíroznak, az elmaradhatatlan fekete lábosban.

Egy kiló kagylóval (ez héjjal együtt értendő!) és egy adag sültkrumplival, pohár borral vagy sörrel egy normál étvágyú ember dugig jóllakik.

Ráadásul társasági kaja: amíg elpiszmogsz a kagylókkal, lehet dumálni, okoskodni, esetenként repetát kérni a borból/sörből, szóval nem az a tipikus fast food.

Én az első kagylóból kipiszkálom a testet, majd a két (még összeérő) héjat csipeszként használva ezzel szedegetem ki a többiből a húst.

Té itt próbálja úgy beállítani ezt a módszert, mintha ő találta volna fel. Ne hagyjátok magatokat átverni: a fekete kagylót így KELL enni. Így illik, így komilfó!

Ha jól el van készítve, akkor a kagyló teste gyakorlatilag már elvált a héjtól; ez nem az osztriga nyakassága és ragaszkodása az élethez; a fekete kagyló már HALOTT, amikor feltálalják.

Ha meg ennek ellenére mozog, akkkor két dolgot tehetsz:

1.) Macsós megoldás: szíven szúrod a villáddal, a testét odadobod a könyéken lebzselő macskák valamelyikének, majd folytatod az étkezést, mintha mi sem történt volna.

2.) “Gyáva nyúl” megoldás: feltűnés nélkül távozol, keresel egy toalettet, magadra zárod az ajtót, előcsalogatod a kis Vukot és a bundájával beteríted a vécékagylót.

Ha egy kagyló nem nyílt ki, vagy nem egészen nyitott, és a kagyló hozzá van tapadva erősen a héjhoz, akkor NE edd meg! Elvileg ez lehet egyik jele annak, hogy nem friss. Habár Brüsszelben és a belga (francia) tengerpartokon vélelmezi az ember, hogy nem adnak romlottat, de ennyi elővigyázatosság kell.

Amikor a belga kagylótenyésztők megbotránkozást akarnak kelteni, vagy keveslik az állami dotációt, megjelennek Brüsszel utcáin és nemes egyszerűséggel kiborítanak a közterületre pár köbméter fekete kagylót.

Erről annyit kell tudni, hogy – mint minden tengeri herkentyű – nagyon gyorsan elpusztul és még gyorsabban büdösödik.

A szagról annyit, hogy ütős. Nagyon ütős.

Ettől függetlenül azt mondom: ki kell próbálni. Egyrészt nagyon finom (nekem legalábbis ízlik), másrészt kevés olyan speciális kaja van arrafelé, amiből jól tudsz lakni és mondjuk 8 eurónál nem fizetsz többet.

“Egy kiló kagyló + 1 sültkrumpli + 1 pohár fehérbor: 8,00 euró”.

Ha ízlett, legközelebb keress egy olyan helyet, ahol egyszeri befizetés ellenében annyi kagylót és sültkrumplit ehetsz, amennyi beléd fér. Ha szerencséd van, egy ilyen alkalommal kipróbálhatsz hat-nyolc féle módon elkészített kagylót is.

Csak a gyomrod bírja. És persze legyen szerencséd, mert azt is el kell mondani, hogy elegendő egyetlen romlott (vagy nem teljesen friss) kagyló, ami párosul egy viszonylag érzékenyebb gyomorral, és máris kész egy csinos ételmérgezés – de ehhez majd Csuri biztos hozzá szeretne tenni egy-két keresetlen mondatot…

A kagylóknál tízszeresen oda kell figyelni a frissességre – ezért nem ajánlom senkinek, hogy Pesten (vagy akár Bécsben) próbálja ki. Tengerparti országban kell ilyet enni – a sógoroknál meg rendeljünk wienerschnitzelt.

Hát igen, Csuri valószínűleg az egyetlen olyan keleteurópai turista, akinek életében összesen kétszer volt szerencséje ételmérgezést szenvedni – mindkettőt Belgiumban!

Itt Csuri.

Az első alkalommal majdnem biztosan a mulfritt volt, amikor nem tudtam, hogy ami csak félig nyílt ki, azt úgy is kell hagyni. Másfél napig csak vánszorogtam, csak azt sajnálom hogy ebben a Brugge-i (Bruges-i) kirándulás is benne volt – akkor kevéssé tudtam élvezni.

Másodszor egy flamand kisvárosban jártam a Samsonite európai központjában és egyben a kemény bőröndök (ezek a műanyagból öntött izék) gyárában, ahol megmutogatták az egész gyárat, ami nagyon érdekes volt, és ott ettem a vendéglátókkal a kantinban.

Jobb lett volna koplalni!

Nem tudom, hogy aznap a bőröndgyár minden olyan dolgozója szintén kinyúlt-e, aki azt ette amit én, de nekem nagyon rossz volt a repülőtéren meg a repülőn hazafelé…

Mikor megérkeztem Ferihegyre, leültem a bőröndömre és vártam, hogy Té megtaláljon, mert effektíve nem volt erőm felállni…

De mindez ne riasszon el benneteket sem Belgiumtól, sem a fekete kagylóktól: a régióra kimért, ott begyűjthető ételmérgezések normáját évtizedekre teljesítettem, úgyhogy egyetek csak nyugodtan!

3 hozzászólás

 1. abigel — 2013-05-13 21:55 

Pont e poszt olvasása után indultunk Belgiumon át Fr.o.-ba.Egy napot töltöttünk csak a belgáknál, egy kisvárosban, és végig ezt a kaját hajkurásztuk, hiába. Mondjuk május 1-jén ott is minden zárva:( Így hát, kénytelenek voltunk Franciaországban folytatni a kutatást, és lőn, találtunk is fekete kagylót sültkrumplival, isteni volt! köszi a tippet!

 2. tiboru — 2013-06-05 08:31 

@abigel:

Akkor már megérte megírni a posztot :-) Egészségetekre!

 3. abigel — 2013-06-08 17:51 

Köszi :)))

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.