Inni Örményországban – az Ararát konyak

Gondolom, senkit nem fog meglepni, ha azt mondom, hogy Örményországban a legelterjedtebb márkanév az Ararát. Az örmények (és az emberiség) történelmének és kultúrájának – a Bibliából is ismert – szent hegye (amely per pillanat török felségterületen fekszik, de ezt az aspektust nem egy gasztroblogon fogjuk boncolgatni), szóval az Ararát nevét jelenleg biztosítótársaság, taxivállalat, város, fennsík, tartomány, húskonzerv, étterem, könyvkiadó, továbbá futballklub, ásványvíz és cigaretta is viseli Örményországban (ráadásul közkedvelt férfiutónév, valamint elterjedt családnévként is funkcionál).

A legismertebb Ararát-termék azonban továbbra is a híres örmény konyak (de nevezhetjük brandynek, vagy magyarul mindközönségesen borpárlatnak), melynek jereváni központját – természetesen – mi is meglátogattuk, amikor ott jártunk.

Amikor 1900-ban az Ararát (több tucat francia és más nemzetiségű versenytársat messze megelőzve a vakkóstoláson) megnyerte a Párizsi Világkiállítás borpárlat-versenyének nagydíját, a franciák annyira meghatódtak az örmény ital minőségétől, hogy hivatalosan is engedélyezték neki a féltékenyen őrzött (és kizárólag bizonyos francia őshonos párlatokra alkalmazható) „cognac” megnevezés használatát.

A borpárlatot 1887 óta folyamatosan gyártják ezen a helyen (majdnem gyárat írtam, de ennek a szónak ebben a szövegösszefüggésben olyan istenkáromlás-íze van), s büszkén hangoztatják, hogy kizárólag az Ararát völgyéből származó örményországi (szigorúan csak fehér, minimum 17%-nyi cukortartalmú) szőlőfajtákat, illetve az örmény hegyekben eredő forrásvizet használnak alapanyagul. A hazai nyersanyagok rögeszmés tiszteletében odáig is elmennek, hogy – nagyjából az ezredforduló óta – ismét csak (legalább 70 éves) örmény tölgyfából készült hordókban érlelik (és pihentetik) az italt.

Kis színes infó, mert tudjuk, hogy imádjátok az ilyeneket: a konyaküzemmel szemben, a folyó túlpartján van egy nagy szürke épület (itt a fotón látszik is, de ki is nagyítom nektek): a jereváni brandy-, bor- és vodkagyár, a NOY (ami nem azonos a most tárgyalttal!). Az Ararát-komplexumot és az ezt összekötő hidat a Részegesek Hídjának nevezi a helyi köznyelv, talán nem véletlenül…

Per pillanat hét különböző márkanéven futtatják az egymástól eltérő érettségű (és bukéjú) „hétköznapi” brandyket: a hagyományos 3 és 5 csillagos verzión kívül létezik még az Ani (6 éves érlelésű), a hétéves Otborny (lám, az orosz hatás még mindig érvényesül…), az Akhtamar (10 éves), a Vaspurakan (15 éves) és a Nairi (20 éves). Ezeken kívül léteznek még speciális (úgynevezett gyűjtői, vagy exkluzív) almárkák, amelyeket limitált mennyiségben állítanak elő. Ilyen például a Dvin (10 éves), amely (az örménynek szerint legalábbis) Churchill kedvenc brandyje volt és 1945-től haláláig minden évben kapott Sztálintól 100 üveggel, vagy az Armenia (amelyik 20 kerek évet tölt a hordóban palackozás előtt).

Annak ellenére, hogy kóstoltam már jópárat, nem vagyok valami nagy konyakkedvelő (ezzel a tulajdonságommal sikerült már nem egy francia ismerőst vérig sértenem), de be kell nektek vallanom, hogy amikor megkóstoltam például a Vaspurakant, az első dolog, ami belémvillant az az volt, hogy „ja, ha ez a konyak, akkor vissza  az egész: mától fogva én igenis szeretem ezt az italféleséget!

A helyszínen (ahol az épületek – nem túl meglepő módon – a híres jereváni rózsaszínű mészkőtufából készültek, s még a kovácsoltvas-kerítés is szőlőmotívumokat ábrázol) egy korrekt, teljesen európai színvonalú látogatóközpont fogadja a – szerintem meglepően kevés – turistát; ottlétünk alatt rajtunk kívül csak egy négyfős orosz, illetve egy háromfős cseh társaság volt kíváncsi a mintegy másfél órás idegenvezetésre, s az ezt megkoronázó konyakkóstolásra. A kis shopban természetesen mindeféle Ararát-konyakot lehet kapni, a másfél-két ezer dramba kerülő háromcsillagostól egészen a 400.000 dramos Sparapet-ig (emlékeztetőül: egy dram kábé ötven-ötvenöt fillér, vagyis ha elosztod kettővel az örmény fizetőeszközben megadott árat, megkapod, hogy mennyi forintot kéne beváltanod, hogy ennyit kapj érte). A csajok nagyon rendesek voltak: a kedvemért levettek egy 47.200 dramos Dvint és kinyitották a dobozát, hogy lefényképezhessem.

Sparapet – az egyik legdrágább Ararát-konyak; 40 évig érlelik tölgyfahordóban, s már csak azért is megjegyeztem, mert a szó jelentése: főparancsnok, hadvezér. Ennél már csak egy drágább van, a Noé bárkája fantázianevű, amit 70 évig érlelnek. Ebből egy üveg egymillió dramot kóstál; a Sparapetet és a Noé bárkáját (valamint az Erebunit és a Kilikiát) normál kereskedelmi forgalomban nem lehet megvásárolni, csak itt, a szeszüzem bemutatóboltjában.

Nyugi, hitelkártyát is elfogadnak.

Az idegenvezetés fő helyszíne a pincészet hordótárolója (konyakérlelője?) volt, ahol már önmagában az illat elegendő ahhoz, hogy egy hozzám hasonló alkalmi (de következetes) italozó véralkoholszintjét beállítsa saccra úgy 0,2 ezrelékre. A 150-200 méteres, jobbról-balról hordókkal (és angolul elképesztő jól beszélő idegenvezető-csajokkal) szegélyezett belső utakon bóklászva számos érdekességre bukkanhat az ember, ha nem ábrándozik (és ha odafigyel az idegenvezető szövegére). Ilyen különlegesség például ez a „békehordó”, amelyet 2001-ben töltöttek meg, s – a tájékoztató tábla tanúsága szerint – csak akkor fognak csapra verni, ha a karabahi konfliktus megoldódik. Nem akarok rosszindulatú lenni, de a jelenlegi geopolitikai helyzetből kiindulva én azt se tartom kizártnak, hogy ebből a hordóból bizony a Noé bárkájánál is érettebb konyakfajta lesz…

Egy kis statisztika, mert enélkül még azt hiszitek, hogy holmi tinglitangli bloggerek vagyunk, akik nem fogékonyak az üzleti számokra:

A konyakgyárnak 370 alkalmazottja van, akik évente 5,5 – 6 millió üveg italt állítanak elő és palackoznak. A termelés 93%-a exportra megy, 25 állam vásárolja, de a fő üzleti partner továbbra is Oroszország, illetve a posztszovjet térség. A szőlőt 5.000 (ötezer!) örmény kistermelőtől vásárolják, akikkel egyedi, személyre szabott szerződéseket kötnek. 2010-ben a cég forgalma elérte a 14 milliárd dramot (valamivel több, mint hétmilliárd forint).

Az idők során híres külföldi politikusok is szép számmal megfordultak a pincében, s a vendégszerető örmények mindegyik tiszteletére betáraztak egy-egy hordót, amit a vendégek általában alá is írtak. Ezek a hordók (bennük a nedűvel) természetesen a címzettek tulajdonát képezik, csak a tárolás maradt a konyakgyárra. Látható például Jelcin hordója, amit a (máskülönben inkább vodkakedvelő) tulajdonos már nem túl valószínű, hogy el fog szállíttatni, hacsak a mostani tulajdonos (a francia Pernod Ricard cég, akik 15 évvel ezelőtt potom 30 millió dollárért vásárolták meg ezt a gyöngyszemet) nem vállal túlvilági spedíciót is. Járt itt a napokban felfüggesztett román elnök, Traian Băsescu is, akinek szerintem per pillanat kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a hordó hazaszállításán törje a fejét, valamint tiszteletét tette az egykori lengyel szakszervezeti vezető és elnök, Lech Wałęsa is. Hejdar Alijeves hordót nem láttunk, de ez nem volt meglepő.

Magyar politikus nem rendelkezik jereváni hordóval, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja egyrészt, hogy a mieinktől milyen távol áll az alkoholizálás, másrészt azt, hogy a magyar politikus nem szorul külföldi hordóra, ha teszem azt szónokolnia kell.

Ahogy már említettem, a látogatás egy kóstolóval végződött. Örmény barátaink nem viccelnek: mindenki kapott három féldeci konyakot; egyet-egyet a háromévesből, az ötévesből, illetve az Aniból. Csuri csak egy-egy nyalintásnyit kockáztatott meg mindegyikből, ezért – elsősorban nemzetünk becsületének megóvása érdekében (emlékeztetőül: oroszok és csehek voltak még jelen!) – besegítettem neki, de az ötödik pohár végén már én is feladtam. Soha nem bántam ennyire, hogy nincs nálam tábori laposüveg.

És itt tanultuk meg, hogy egy klasszikus konyakospoharat annyira szabad csak megtölteni, hogy ha lefekteted, az ital ne folyjék ki belőle, csak érintse a pohár száját. A kép elég szarul sikerült, de mentségemül szolgáljon, hogy ez már a negyedik féldeci után készült.

Ararát konyakot idehaza is lehet kapni; igaz, én csak a 3 és 5 csillagos verzióval találkoztam. Nem akarok senkit lebeszélni róluk (korrekt iparosmunkák), de ha egyszer igazi örmény konyakot akartok inni, kezdjétek az Anival és haladjatok bátran felfelé…

18 hozzászólás

 1. inez — 2012-07-12 09:23 

Rendkívül korrekt, pontos és élménydús beszámoló! http://www.araratbrandy.hu

 2. ruba — 2012-07-12 10:16 

Mennyibe került ez az idegenvezetés? Most megyek egy hónap múlva, lehet benéznék, ha nem kerül túl sokba (elég szűkös lesz azért a költségvetésem).

 3. tiboru — 2012-07-12 16:57 

Nem tudom, nem közvetlenül fizettük (nekünk benne volt a csomagban), de saccra azt mondom, hogy nem lehetett több 5-6 ezer dramnál fejenként (mondjuk 10 euró).

 4. ruba — 2012-07-12 23:43 

Köszi, akkor utánanézek, az 5-6ezer dram az belefér, mégse jár arra minden nap az ember:)

 5. rognork — 2012-07-12 10:29 

én a sokcsillagos metaxa óta hiszek a konyakban. szívesen helyettesítettem volna csurit. tán még veszek is egy butéliát, úgy megjött a kedvem.

 6. tiboru — 2012-07-12 16:58 

Hát a Metaxa se az a klasszikus konyak, annál (szerintem) sokkal édesebb…

 7. szogyi — 2012-07-14 11:55 

Brrrrr….. aki a Metaxát összekeveri a konyakkal az minden egyéb aljasságra (pl. anyagyilkosság) is képes…
Amúgy meg köszi tiboru, és most egy kicsit nagyon gyűlöllek ;)

 8. kismy — 2012-07-12 23:59 

a poszt olvasása közben erőteljes nyálelválasztás volt megfigyelhető nálam. pazar lehet! már-már irígy lettem.

egy kis helyesbítés. gyakran használják a kifejezést, de olyan, hogy „mészkőtufa”, olyan nincs. a tufa az csak és kizárólag vulkáni kőzet lehet. amit „mészkőtufa” néven emlegetünk, az nagy eséllyel édesvízi mészkő (olaszul travertino), ami hasonlóan porózus likacsos szerkezetű (is lehet), mint a tufa, de keletkezése teljesen más.

 9. tiboru — 2012-07-13 09:11 

Köszi, javítom.

 10. szunditj — 2012-07-13 19:56 

Tudom hogy ehhez képest OFF, de nekem a szekrény tetején van egy görög Amphora brandy, ami öt csillagos, tehát 25 éves – volt, amikor ’73-ban palackozták. Jó lehet még az, vagy már megromlott??

 11. tiboru — 2012-07-14 09:29 

Szerintem üvegben a konyak nem romlik meg. Igaz, nem is érik tovább, tehát elvileg megmarad ugyanannyi évesnek, mint a palackozáskor.

Ez az örök ifjúság titka :-)

Amúgy meg nem akarlak elkeseríteni, de az öt csillag nem 25 évet jelent, hanem – ahogy a hivatalos szöveg mondja – „legalább ötöt”. Mármint azt, hogy legalább öt évet pihent fahordóban.

Az 5 csillagos konyakok kaphatják a VSOP betűjelzést, ami annyit tesz: „Very Superior Old Pale”.

 12. szunditj — 2012-07-14 11:43 

Nekem azt anno Görögországban görögök mondták (igaz nem görögül), hogy egy csillag öt évet jelent. Átvertek volna?
Ezt a mértékegységet amúgy jó poén lenne máshol is bevezetni, pl. milyen jól hangzana hogy ötcsillagos elítélt.

 13. tiboru — 2012-07-14 15:40 

Lehet, hogy simán ők se tudták…

Az ötcsillagos elítélt meg tetszik :-)

 14. ruba — 2012-07-17 05:10 

Utána néztem ennek a „gyárlátogatásnak” , és 3500 dram az ára, ami szerintem igen baráti:)

 15. tiboru — 2012-07-27 11:43 

Ó, ennyiért Európában mindössze egy kisadag, háromcsillagos Ararátot kapsz…

 16. araratbrandy — 2012-08-17 11:49 

Tisztelt Tiboru!
Nagyszerű írás e nemes, és méltán híres italról.
Nem lennék meglepődve, ha fellendülne az örmény-turizmus, ennek hatására:)
Kevesen tudják, de Magyarországon a szocializmus érájában rendkívül keresett, és kedvelt termék volt. Szovjetunió felbomlásával teljes mértékben megszűnt az importja.
Azonban, hogy jó hírekkel is szolgáljak: kb3 éve minden említett évjárat kapható kis hazánkban is, no nem a szuper-hipermarketben.
A 6. kerületben az Andrássy-Bajza sarkán van egy Ararat Brandy Szaküzlet (ki gondolta volna), az árak pedig: 7600 dram-tól, egészen 60.000 dram-ig :) terjednek.
Többször vásároltam ajándéknak, az egyedisége, exkluzivitása miatt, és nem kell ragoznom milyen emóciókat váltottam ki velük. :)
Nekem a személyes kedvencem az Akhtamar, nekem „ő” a median agan, de az említett Vaspurakan is fantasztikus.

 17. tiboru — 2012-08-19 16:00 

Köszi, ezek jó hírek! Ha pedig hirdetni akarnak…

:-)

 18. vagymegsem — 2012-12-26 10:23 

Olvasva a blogot; jutott eszembe a fiatalságunk, aminek ideje még az átkosban volt. Nem ütközött nehézségbe -emlékeim szerint- Ararát konyakot (minden sárgás-barnás ital KONYAK volt akkoriban…) beszerezni.Azóta sok vizet öntöttek fel aromával, már nem fenyőünnep van, és újra lehet a Jézuskának írni.”Írtam”.És lőn: hozott!
VASPURAKAN!
A Martellt már csak kólával iszom…
Nem tudjátok hová lett a Lánc-híd „konyak”, meg a „Nimród, vadász jellegű pálinka”.Óóó, azok a régi másnapok…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.