A Nagy Csigaművelet 2.0

Az úgy történt, hogy a tegnap körülnéztem a kamrában, s közben azon gondolkoztam: mi a francot lehetne vacsorázni? Sok macera lehetőleg ne legyen vele, legyen valami köze a tojáshoz (a vérképem szerint ugyanis szervezetem koleszterinmutatója az egészségügyi határérték alá zuhant), lehessen hozzá sört inni (ezekben a forró nyári napokban a kiszáradás is valós fenyegetés), szóval nem volt könnyű dolgom. A polcokon való matatás közben (lengyel halkonzerv, román májpástétom, észt mentás méz – egyik sem az igazi), szinte megbújva a dobozos csicseriborsó és a pácolt mókuscombok mögött egyszer csak a kezembe került egy befőttesüveg, telistele házas, előfőzött csigával, amit két éve még Baszkföldön vettünk. Ez lesz az! – örvendeztem. Csigás omlett!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Örményországban – az Ararát konyak

Gondolom, senkit nem fog meglepni, ha azt mondom, hogy Örményországban a legelterjedtebb márkanév az Ararát. Az örmény (és az emberiség) történelmének és kultúrájának – a Bibliából is ismert – szent hegye (amely per pillanat török felségterületen fekszik, de ezt az aspektust nem egy gasztroblogon fogjuk boncolgatni), szóval az Ararát nevét jelenleg biztosítótársaság, taxivállalat, város, fennsík, tartomány, húskonzerv, étterem, könyvkiadó, továbbá futballklub, ásványvíz és cigaretta is viseli Örményországban (ráadásul közkedvelt férfiutónév, valamint elterjedt családnévként is funkcionál).

A legismertebb Ararát-termék azonban továbbra is a híres örmény konyak (de nevezhetjük brandynek, vagy magyarul mindközönségesen borpárlatnak), melynek jereváni központját – természetesen – mi is meglátogattuk, amikor ott jártunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Nagy Csigaművelet 1.0

A jómúltkorában (Franciaország kapcsán) már írtunk a csigákról, illetve a csigaevésről, de meggyőződéssel vallom, hogy egy kajáról igazán hitelesen csak úgy lehet nyilatkozni, ha az ember legalább megpróbálja azt saját kezűleg elkészíteni. A jelenlegi forró nyár egyik záporos-zivataros napját követő háztáji csigainvázió tökéletes alkalmat biztosított arra, hogy régóta dédelgetett tervem (a saját csiga elkészítése a kezdetektől a végéig) konkrétumai is körvonalazódjanak.

A most következő poszt írott része és képanyaga alkalmas arra, hogy sértse egyesek érzékenységét, ezért csak az kattintson a lenti “Folytatás” linkre, aki úgy érzi, hogy valóban kíváncsi a csigaelőkészítés kulisszatitkaira, s elég erős lelkileg ahhoz, hogy ennek dokumentálását végig is nézze.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni a Kaukázusban – a csurcskelá

Szögezzük le, hogy enni a Kaukázusban, az bizony élmény. A pozitív fajtából. Éppen ezért lesz még szó róla bőven. Most csak egy olyan kaját (??) mutatok meg, amihez még csak hasonlót sem láttam/kóstoltam eddig, de ha lenne itthon a piacon, szívesen enném.
Ez a csurcskelá.
Az angol útikönyvben, illetve a wikin ‘churchkhela’; az eredeti grúz, illetve örmény kifejezésekre pedig nem vállalkozom…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Örményországban – a gyalagyosh

Az örmény (és persze a grúz) ábécéről, s az általuk támasztott kihívásokról egyszer talán majd külön posztot írunk a Csurtusblogon; itt és most elégedjetek meg annyival, hogy egy hozzánk hasonló, mezítlábas gasztroturista számára nincs mókásabb feladat, mint bemenni mondjuk egy jereváni étterembe, s rápillantani egy étlapra. Oké, elismerjük, hogy számos helyen megesett a szívük a külföldieken, mert latin betűkkel is feltüntetik a választékot. De – kérdem én – szerintetek mennyivel van beljebb a (magyar) ember, ha a խորոված szó helyett mondjuk az áll ott, hogy khorovats?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Portugáliában – a gyümölcsök

22 évvel a rendszerváltozás után biztosan ti is feltettétek már magatoknak a kérdést: mit kaptunk mi a kilencvenes évek legeslegelején beköszöntött többpárti demokráciától? Válaszom (ami teljesen adekvát egy gasztroblogban, még akkor is, ha nem törekszik politológiai teljességre): az egzotikus gyümölcsök felbukkanását mindenképpen. Igen, kedveseim: a mangót, a papayát, az ananász, a mandarint, a licsit, a kókuszdiót, a qumquatot, a guavét, a rambutánt, a kiwit, a maracuját és a többit.

Ezt most csak azért mondom, mert aki szereti a furcsa ízeket és a meglepő kinézetű gyümölcsöket, Madeirán tutira otthon fogja érezni magát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – a madeirai fekete kardhal

Madeirán természetesen a környező tenger a legnagyobb élelmiszer-forrás. Helyi különlegesség az itt baloldalt is látható espada, vagyis a fekete kardhal (mások szerint fekete abroncshal, de ennek a szóösszetételnek olyan gumiipari íze van). Ez a fura teremtmény külsőre leginkább az angolnához hasonlít, és a bőrtől való megfosztása (konkrétan egy drótos kesztyűvel ledörzsölik róla a fekete felhámot) külön látványosság a funchali halpiacon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a caninha és a poncha

Ha portugál (madeirai) szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez (mármint a caninha) gyakorlatilag égetett szeszesital (de nem rum!), a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-páleszba.

A caninha amúgy bevándorló (a cukornáddal együtt); eredetileg Brazíliából importálták pár száz évvel ezelőtt, amikor még egy ország voltak, de a madeiraiak szerint (merthogy ott, a szigeten kóstoltuk) természetesen finomabb, mint a dél-amerikai eredeti.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – a Privoz halasai

Az odesszai Privozt – általánosságban – már bemutattuk az olvasóknak a Csurtusblogon, s eljött az ideje, hogy itt, a Gasztroutazásokon egy kicsit lemerüljünk a pultok szintjére, az árusok és az áruk közé. Mai fotóösszeállításunk a piac számunkra egyik legegzotikusabb részlegét, a halasokat szeretné megmutatni.

Tavaszi vacsora

Milyen is legyen egy április közepi, alig-húsvét-utáni vacsora, ha vendégeket hív az ember??

Hát esetemben legyen benne bárány mindenképpen, és friss zöldek. Előételnek is a húsvétra visszahajazó házi füstölt sonka és kecske ‘telemea’ (sóstúró) tűnt adekvátnak.

Bár a sütemények meg a sütés nem az én asztalom, de most szerettem volna valami kis könnyű desszertet, és lett is: 10 perces, mégis mutatós és nagyon finom!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Főtt nyelv

Hát ez aztán egyszerű lesz – ígérem -, mint a barlangrajz. Nincs olyan ember, aki ne tudná elkészíteni. Finom, olcsó; mi kellhet még? Napjainkban, a mindenféle, ismeretlen összetételű felvágottak korában, amikor egy virsli vagy szalámi eredeti alkotóelemei olyan homályba burkolóznak, mint a Coca-Cola receptje, egy színtiszta, azonosítható húsdarabot az asztalunkon, majd a tányérunkon tudni: kész felüdülés. A dolog lényege: veszünk nyers sertésnyelvet, megfőzzük, majd – melegen vagy hidegen – megesszük.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Írországban – a Guinness

A Guinnessről egy ír posztban megemlékezni olyan triviális és nyilvánvaló dolog, hogy sokáig gondolkoztunk: egyáltalán belevágjunk-e? Végül is megtesszük, hiszen kanadai beszámolónk sem úszta meg a juharszirup nélkül, márpedig ha választanunk kéne, hogy a kettő közül melyikből igyunk meg ebben a nagy melegben egy pintet, habozás nélkül (illetve habzással, he-he, milyen szellemesek vagyunk) a sör mellett voksolunk a faméz ellenében.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a Nikita

Előre szólok, hogy nagyon durva sorok következnek! Csak azok olvassák tovább, akik úgy érzik: már letettek valamit a társadalom Nagy Közös Asztalára, s névjegykártyájuk láttán Szent Péter elégedetten biccent majd, ha elérkezik az Idő, amikor mindannyian bekopogunk azon a bizonyos kapun, hogy elfoglaljuk megérdemelt helyünket Odaát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Írországban – a Mérgező Italok Törvénye

Korosztályomat nem igazán kell emlékeztetni arra, hogy volt idő, amikor a Vasfüggönyön innen, például a baráti Lengyelországban úgy próbáltak gátat szabni a minden addigi előzményt meghaladó alkoholfogyasztási lendületnek, hogy délelőtt tízig sehol nem lehetett alkoholt vásárolni: sem kocsmában, sem közértben. Soha nem felejtem el azokat a sóvárgó arcokat, akikkel (ha jól emlékszem) 1989 őszén Krakkóban találkoztunk, s akik fél tíztől fegyelmezetten álldogáltak egy helyi ABC előtt, majd 10 óra 02 perckor már a sarkon töltötték be arcukba a frissen vásárolt vodkát (két embert számítva egy félliteres üvegre).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Édeskömény – egyszerűen!

Visszatérő élményem, hogy a szüpermárséban, amikor avokádót, édesköményt vagy valami hasonlóan “egzotikus” növényt veszek, akkor a kasszás megkérdezi, hogy ezekből melyik melyik, a sorban mögöttem állók pedig – a bátrabbja – kíváncsiskodnak, hogy vajh mit csinálok én ezzel?

Ilyenkor lehetőségem van, hogy igazi népnevelőnek érezhessem magam, amit semmi pénzért ki nem hagynék! Úgyhogy már többször tartottam kiselőadást a római saláta, ruccola, zellerszár, stb., stb. felhasználási módjáról – és hogy a gyorsított tempójú receptátadás sikeres volt, azt onnan lehet tudni, hogy a hátrébb lévők is odagyűltek, és senki nem reklamált, hogy most miért áll a sor?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Írországban – a Nagy Éhezés

Egy kicsit formabontó poszt következik, melyben ideiglenesen felfüggesztjük az eddigi könnyed, tréfálkozó hangot, mert azt a gasztrobloggerek is tudják, hogy az élet nem mindig dobozos sör, csocsó és bőrfotel. Mi magunk is vívódtunk, hogy a Csurtusblogon vagy itt jelenjen meg, végül úgy döntöttünk: mégiscsak az evéssel foglalkozik, noha nehéz téma, s nemcsak az írekkel szimpatizálóknak. Fekete poszt. Sajnálom.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Franciaországban – a beaujolais

Minden év novemberének harmadik csütörtökjén furcsa hangulat lesz úrrá a francia lakosság 80 százalékán. A tömeg a kocsmák, kávézók és éttermek környékén lófrál, s fél szemmel folyton az órát lesi.

18:00:00-kor kipattannak a félig lecsukódott szemek, megfeszülnek az izmok és mindenki az első, útjába eső vendéglátóipari helyiség felé veszi útját, ahol a kirakatokban, ajtókon, ablakokon, kézzel írva, avagy előre elkészített és kinyomtatott, százszínű plakáton  18:00:05-kor máris millió helyszínen olvasható a felirat:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Dublinban – a kocsmák

Az ír főváros kocsmáinak bemutatása olyan kihívás, mintha valaki a római templomokról, a moszkvai detoxikáló központokról vagy az amszterdami bordélyházakról szeretne beszámolót írni: a téma gazdagsága és sokszínűsége miatt gyakorlatilag lehetetlen.

Éppen ezért (tényleg röviden) csak pár életképben, illetve hívószóban számolok be ezirányú tapasztalataimról.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Párizsban – vegyesfelvágott

Arról posztot írni, hogy mi mindent lehet Párizsban enni, balgaság lenne, enyhén szólva. Mert mindent, és mindenből mindenfélét, és mindenféléből bármennyit.

A tipikus francia kávéházi reggeliről, a cafékról és a párizsi pincérekről már regéltem, nézzük most, hogy reggeli után mit lehet az arcunkba nyomni, teszem azt sétálgatás közben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….