Enni Észtországban

Pár nappal ezelőtt jöttünk haza a legkisebb balti államból (a kifejezetten turisztikai érdekességeket a Csurtusblogon olvashatjátok majd az elkövetkezendő időszakban), és 2:0 szavazati aránnyal úgy döntöttünk, hogy – abszolút naprakészségünket bizonyítandó – az észt gasztronómiáról mesélünk nektek.

Nos, ha rövidek és lényegretörőek szeretnénk lenni, ez a poszt mindössze ennyiből állna: kedveseink, észt gasztronómia nem létezik. Köszönjük a figyelmet. Csurtusék azonban imádják hallatni a hangjukat, ezért a fenti (kicsit sommás) ítélet részletesebb indoklását (és apró, hangsúlybeli ellentételeit) az alábbiakban olvashatjátok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – Báránysültek

Nagyszombat van, a passió napja elmúlt, elvileg már böjtölni sem kell, ráadásul átlapoztam a vonatkozó liturgikus írásokat, és sehol nem találtam olyan tiltást, mely szerint a mai napon ne lenne szabad recepteket ismertetni, illetve roppant gusztusos fotókat bemutatni.  A szinoptikus evangéliumok utalásai szerint a Mester és tanítványai az utolsó vacsora alkalmából húst is fogyasztottak, méghozzá áldozati bárányt (csattanós válasz azoknak, akik Krisztus vegetariánusi elkötelezettségét feszegették!). Húsvéti sorozatunkat stílszerűen mi is igazi báránnyal fejezzük be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – Töltött bárányeleje

Ézsaiás próféta biztosan nem tartozik napjaink legolvasottabb szerzői közé, de nagyhéten adjuk meg neki, ami az övé; látomásában – többek között – a következőket vizionálja:

És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;

(Ézsaiás, 11-6)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – Bárányfej-leves

Kevés szívszorítóbb látványt tudok elképzelni, mint amikor egy szomorú szemű bárányfej néz rám egy – fortyogó levet tartalmazó – fazékból. A ponty is képes lelkiismeretfurdalást hozni az emberre, amikor kipislog a lakótelepi fürdőkádból, vagy amikor egy utolsó szemkontaktust próbál létesíteni a fejét levágni szándékozóval, de mindez eltörpül a húsvéti áldozati bárány tekintete mellett; az emlősök valahogy szívhezszólóbban tudnak nézni a halál küszöbén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – Drob, kavurma, krézli

Nagycsütörtök van. Az elvárt ájtatosságon túlmutató módon folytatódik a BlogRepublik húsvéti gasztronómiai versenyfutása a gyomorsavval, a gyarapodó kilókkal és a röppenő idővel: túl vagyunk a barkaszentelésen, és remélhetőleg a kisbárány torkát is átvágta már egy bevállalós szomszéd vagy egy kicsit alkoholista juhász.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – Vérengzés és rántotthús

Akik elolvasták, sőt: maradandó lelki károsodások nélkül túl is élték az ártatlan kisbárányok legyilkolászásáról szóló előző posztot, azok számára már semmilyen megrázkódtatást nem jelenthet a következő egyszerű paraszti fogás.

Az elolvasása, legalábbis:)

De ahhoz sem kell Drakulának lenni, hogy megegyük; a véres hurkában ugyanúgy vér van, csak kevésbé tudatosítjuk magunkban. Arra azért figyeljünk, hogy ha vérre fáj a fogunk, akkor az legyen nagyon-nagyon friss! És ezt nem poénból mondom!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvét – A bárányok hallgatnak

Kedves olvasóink! Nagyhéti ünnepi sorozatunk következik, amit – valódi családi vállalkozásként – hárman jegyzünk: Ildikó néni (aki Bárányi Sanya) adja az alapanyagot és a receptek jelentős részét, Csuri a fotókat, valamint a saját receptjeit, Té pedig… mit is ad Té? Szóval ő is megpróbál hozzátenni valamit a közöshöz, maradjunk ennyiben.

Az első részben a majdani báránysült alapanyagát, magát a bárányt, s annak erdélyi/partiumi előkészítését vesszük górcső alá. Hiszen mi is lehet ezen a csodálatos tavaszi napon felemelőbb téma, mint ártatlan bárányok lemészárlásáról írni? Té hiányolja ugyan a realista fotókat, de Csuri szerint borzasztó lenne. Sebaj, kitartás: legközelebb (mondjuk disznóvágásos időszakra) lesznek véres felvételek is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni a keltáknál – a whisky/whiskey

Elérkezettnek látjuk az időt, hogy rávilágítsunk a két kedvenc, kelta gyökerű baráti nemzetünk közötti jelentősebb különbségekre is (a vallás mellett). Csurtusék most túllépnek a közhelyszerű hasonlóságokon, mint egy mai kocsmán (khm), és megpróbálnak tiszta vizet viszkit önteni a félreértések poharába. Az ír és a skót nemzeti italok közötti eltéréseket próbáljuk érthető, emberi nyelven megfogalmazni, hiszen ezzel a tudással úgy Skóciában, mint pedig a Smaragd Szigeten villoghatunk, ájult tiszteletre késztetve szeplős barátainkat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Litvániában – a midus balsamas

A Csurtusék által bemutatandó nemzeti italok sorában most egy kivétel következik. Kivétel, mert anyaországában még nem jártunk (csak most készülünk oda), és az az igazság, hogy ha az ital alapján kellene úticélt választanunk, ez az ország örökre beírná magát a hatalmas ívben elkerülendő területek könyvecskéjébe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – kávéházi egyveleg

Én (mármint Csuri) újabban legfeljebb utazgatni érek rá nagy ritkán, de írni róla, az már nem nagyon fér bele… Párizsi élményeink leírásából viszont szeretném kivenni a részem, ezért bele is kezdek, méghozzá a leg (vagy az egyik leg)lényegesebb elemmel: a gasztroélményekkel. Ahányszor eddig Párizsban jártunk, mindig végigkóstoltuk  a várost, aminek kézzelfogható bizonyítékairól már eddig is olvashattatok jó pár francia gasztroposztot, no és majd még jönnek hasonlóak… Most egy vegyes egyveleggel szolgálok, melynek témája a párizsi kávéház.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kacsamáj – egyszerűen

A külföldi gasztrobarangolásokat most egy poszt erejéig megszakítjuk azért, hogy ismét egy gyors, egyszerű(en elkészíthető) kaját ajánljunk megtisztelő figyelmetekbe.

Kacsamáj, kifejezetten faxnik nélkül. Bármikor elkészíthető, amikor  a közérzeteteket egy ínyenc kajával is fel akarjátok dobni.

Szögezzük le mindjárt az elején, hogy persze libamáj is lehet, de mindkettőből a hízott/tömött fajtára gondolok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a madeira

Mindenki hallott már a madeirai borokról (a madeirákról, így, kisbetűvel), úgyhogy túl sokat nem időznék ennél a témánál. Lényeg, hogy a közvélekedéssel ellentétben (amely szerint a madeirai bor vörös, nehéz és édes), négy altípusa van: a sercial a száraz (rizlingszerű), a verdelho a félszáraz, a bual a félédes, míg a malvasia (vagy malmsey) az édes (már-már likőr, nem is bor).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Pozsonyban – a Slovak Pub

Itt ismét Csuri beszél!

Hát először is, kedves feleim, aki Pozsonyban járt és azt állítja hogy egyetlen nyavalyás kocsmát nem talált, nos az, háááát, nagyon béna kell hogy legyen.

A belváros telidesteli van kávézókkal, éttermekkel, kocsmákkal és egyéb olyan helyekkel, ahol enni-inni lehet, és ezek között nagy számban vannak roppant kellemes és hívogató helyek is. Ráadásul amikor ott jártunk (november vége, hétköznap), majd’ mindegyik tele is volt, főleg a kávézók. Munkaidőben. Szóval van élet :)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Izraelben – a humusz

Továbbra is Csuri beszél!

Mit lehet/érdemes enni Izraelben? Van-e olyan, hogy izraeli konyha?

Nos, ahogy az ország maga észveszejtően multikulti, amit én egyébként hallatlanul élveztem, ugyanúgy a konyha is sokszínű – mi mást tehetne?? Keverednek itt a keleti ízek (ezek eléggé meghatározó módon) a közép-európai hagyományokkal, egyre inkább az orosz kulináris szokásokkal, és akkor az egészet tessenek mégiscsak egy mediterrán fílingbe oltva elképzelni, már csak az éghajlat adottságainak megfelelő alapanyagok miatt is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – a tenger gyümölcsei

Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb tenger gyümölcsei témájú gasztroposzt következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Olaszországban – a polenta

A különféle növényi magvak darájából készült kása a világ egyik legegyszerűbb, ugyanakkor legkevésbé karakteres étele. Ami engem illet, gyermekkorom óta elemi erővel igyekszem ellenállni azoknak a próbálkozásoknak, amelyek családtagjaim irányából felém irányulnak, és a puliszka elfogyasztására próbálnak rávenni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Avokádókrém 1.0

Avokádót már mindenki látott, mert az utóbbi években már minden nagyobb áruházláncban kapható.

Már maga az elnevezés is megér egy misét, hiszen (minden előzetes várakozás ellenére) semmi köze az újlatin ügyvédekhez (olaszul avvocato, spanyolul abogado, portugálul advogado, franciául és románul avocat), annál inkább a hím nemzőapparátus egy részéhez.

Ja, ezek után biztos még mindig van, aki ügyvédekre asszociál, úgyhogy pontosítok, mert nem arra a nemzőapparátusi részre gondoltam.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Portugáliában – a bolo

Tipikus madeirai sütemény a bolo de mel, vagyis a cukornád-mézzel készített, helyi érdekű kalács. Hogy őszinte legyek, nem egy nagy durranás. Az általunk megszokott, hasonló cuccoktól abban különbözik, hogy nem egy légies, szivacsos, könnyű testű édesség, hanem igenis jó nehéz, sűrű, kiadós és nagyon laktató. És persze elképesztően tartós: hónapokon keresztül eláll, gyakorlatilag változatlanul megőrizve élvezeti értékét (már ha van neki olyan). A bolóra mandula és/vagy dió és/vagy mogyoró szórandó, gazdagon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Franciaországban – a pastis

A francia földön tébláboló utazó, aki (vallása, neveltetése, meggyőződése vagy élettársa jelenléte okán) nem zárkózik el a különféle, alkoholtartalmú italok fogyasztásától, egy forró délutánon lebonyolított sétája alkalmával előbb-utóbb összefut olyan helybéliekkel, akik (a klasszikus közhellyel ellentétben) nem vörösbort kortyolgatnak a kiskocsmában vagy az étterem teraszán, hanem valami ritka undorító kinézetű, sárgásfehéres színű, zavaros löttyöt. Ha kicsit közelebb megyünk, érzékeny (a pacalpörkölt, a fattyús birka és a disznóvágás illatkavalkádjához szokott) közép-európai szaglószervünket orrfacsaró szerves oldószer-bűz üti meg. Igen, ez a franciák nemzeti itala: a pastis. Ismerkedjünk meg vele.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….