Piac – Funchal

A Csurtusblogon már olvashattatok pár posztot a madeirai utazásunkról (megnyugtatásul: lesz még több is!), s itt, a Gasztroutazásokon is volt már szó a portugál, illetve a madeirai ételekről, italokról.

Most a sziget fővárosának, Funchalnak a legnagyobb piacáról, a  Mercado dos Lavradores (munkások piaca?) pár szó és kép. Ez utóbbiak egy részét a netről vettük kölcsön, mert a saját fotóinkat tartalmazó egyik lemezünk szőrén-szálán eltűnt; biztos a gaz konkurencia mocskos keze van a dologban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Portugáliában – a gyümölcsök

22 évvel a rendszerváltozás után biztosan ti is feltettétek már magatoknak a kérdést: mit kaptunk mi a kilencvenes évek legeslegelején beköszöntött többpárti demokráciától? Válaszom (ami teljesen adekvát egy gasztroblogban, még akkor is, ha nem törekszik politológiai teljességre): az egzotikus gyümölcsök felbukkanását mindenképpen. Igen, kedveseim: a mangót, a papayát, az ananász, a mandarint, a licsit, a kókuszdiót, a qumquatot, a guavét, a rambutánt, a kiwit, a maracuját és a többit.

Ezt most csak azért mondom, mert aki szereti a furcsa ízeket és a meglepő kinézetű gyümölcsöket, Madeirán tutira otthon fogja érezni magát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – a madeirai fekete kardhal

Madeirán természetesen a környező tenger a legnagyobb élelmiszer-forrás. Helyi különlegesség az itt baloldalt is látható espada, vagyis a fekete kardhal (mások szerint fekete abroncshal, de ennek a szóösszetételnek olyan gumiipari íze van). Ez a fura teremtmény külsőre leginkább az angolnához hasonlít, és a bőrtől való megfosztása (konkrétan egy drótos kesztyűvel ledörzsölik róla a fekete felhámot) külön látványosság a funchali halpiacon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a caninha és a poncha

Ha portugál (madeirai) szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez (mármint a caninha) gyakorlatilag égetett szeszesital (de nem rum!), a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-páleszba.

A caninha amúgy bevándorló (a cukornáddal együtt); eredetileg Brazíliából importálták pár száz évvel ezelőtt, amikor még egy ország voltak, de a madeiraiak szerint (merthogy ott, a szigeten kóstoltuk) természetesen finomabb, mint a dél-amerikai eredeti.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a Nikita

Előre szólok, hogy nagyon durva sorok következnek! Csak azok olvassák tovább, akik úgy érzik: már letettek valamit a társadalom Nagy Közös Asztalára, s névjegykártyájuk láttán Szent Péter elégedetten biccent majd, ha elérkezik az Idő, amikor mindannyian bekopogunk azon a bizonyos kapun, hogy elfoglaljuk megérdemelt helyünket Odaát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a madeira

Mindenki hallott már a madeirai borokról (a madeirákról, így, kisbetűvel), úgyhogy túl sokat nem időznék ennél a témánál. Lényeg, hogy a közvélekedéssel ellentétben (amely szerint a madeirai bor vörös, nehéz és édes), négy altípusa van: a sercial a száraz (rizlingszerű), a verdelho a félszáraz, a bual a félédes, míg a malvasia (vagy malmsey) az édes (már-már likőr, nem is bor).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Portugáliában – a bolo

Tipikus madeirai sütemény a bolo de mel, vagyis a cukornád-mézzel készített, helyi érdekű kalács. Hogy őszinte legyek, nem egy nagy durranás. Az általunk megszokott, hasonló cuccoktól abban különbözik, hogy nem egy légies, szivacsos, könnyű testű édesség, hanem igenis jó nehéz, sűrű, kiadós és nagyon laktató. És persze elképesztően tartós: hónapokon keresztül eláll, gyakorlatilag változatlanul megőrizve élvezeti értékét (már ha van neki olyan). A bolóra mandula és/vagy dió és/vagy mogyoró szórandó, gazdagon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….