Inni Franciaországban – a pastis

A francia földön tébláboló utazó, aki (vallása, neveltetése, meggyőződése vagy élettársa jelenléte okán) nem zárkózik el a különféle, alkoholtartalmú italok fogyasztásától, egy forró délutánon lebonyolított sétája alkalmával előbb-utóbb összefut olyan helybéliekkel, akik (a klasszikus közhellyel ellentétben) nem vörösbort kortyolgatnak a kiskocsmában vagy az étterem teraszán, hanem valami ritka undorító kinézetű, sárgásfehéres színű, zavaros löttyöt. Ha kicsit közelebb megyünk, érzékeny (a pacalpörkölt, a fattyús birka és a disznóvágás illatkavalkádjához szokott) közép-európai szaglószervünket orrfacsaró szerves oldószer-bűz üti meg. Igen, ez a franciák nemzeti itala: a pastis. Ismerkedjünk meg vele.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – a kuszkusz

Párizsban járva az ember óhatatlanul szembesül azzal a (lassan a történelem ködébe vesző) ténnyel, hogy egykoron Franciaország bizony komoly gyarmattartó nagyhatalom volt. Erre nem csak a roppant színes utcakép enged következtetni (a gondolatot nem folytatom, mert megint lerasszistáznak), hanem az éttermek kínálata is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Belgiumban – a fekete kagyló

Ismét egy gasztronómiai gyors numera következik; aszkéták és vegetáriánusok szíveskedjenek egy bloggal odébb fáradni. Mondjuk a teás-pirítóskenyereshez.

Mai főszereplőnk a fekete kagylók családja (mytiloidae). A belga konyha megkerülhetetlen szereplői; olyanok ők a kétnyelvű nyugat-európai országnak, mint a pacal vagy a lecsó Pannónia/Hungária népének. Ha Belgiumban jársz, egyszer ki kell próbálnod a műfajt, amit furcsa kettősség jellemez.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Belgiumban – a sörök

Mai – rekordhosszúságú – posztunk a belga sörök változatos, olykor már-már extravagáns világába enged bepillantást. Mielőtt elkezdenénk, sajnos pár ténnyel, illetve statisztikával kell indítanunk, hiszen egy valamirevaló tudományos ismeretterjesztés enélkül annyit ér, mint húszéves érettségi találkozó hányás nélkül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Hollandiában – a rijsttafel

Észak-Belgiumból (azaz Flandriából) már csak egy ugrás Hollandia; a Benelux államokban még magyar szemmel és mértékkel sincsenek távolságok, ezért aki mondjuk Antwerpenig elmerészkedik, annak ajánlani tudjuk, hogy lépje át a (természetesen csak a térképeken létező) határt és az első holland városban (még mielőtt olyan haszontalan dolgokkal múlatná az időt, mint múzeumok, szobrok, képtárak meglátogatása) feltétlenül térjen be egy indonéz étterembe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pulykakakashere-pörkölt

Aki megadja a biztos választ arra, hogy a címbeli szavakat mennyire kell egybe-, illetve különírni, legközelebb kap kóstolót belőle!!
Tippjeim nekem is vannak, de olyan megoldást várok, amelyet az Akadémia is elfogad!
Addig is maradjunk annyiban, hogy hímnemű pulyka heréjéből készített pörköltről van szó, és – egészen véletlenül nem külföldön ettük, hanem idehaza, sőt: én készítettem el! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Horvátországban – az olívaolaj

Első emlékezetes olívaolajos élményem 17 évvel ezelőttre datálódik, amikor is egy évet Párizsban éltem egy barátunknál, Lucie-nél.
Volt neki egy Fatima nevű algériai bejárónője, aki a kiváló (kézi!! mondhatni “originált”) kuszkusz-készítés mellett azzal is beírta magát a nagy gasztronómiai aranykönyvembe, hogy időnként hozott nekünk az otthonról kapott olivaolajból.
Ő azt mondta, hogy ez a legtisztább olaj, mert meg van mosva.
Gondoltam, a franciatudásom hiányosságai miatt nem értem, hogy mire gondol, ezért visszakérdeztem: megmosva?? Mivel mosták meg?
Hát vízzel, felelte Fatima, a legnagyobb természetességgel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Kanadában – a juharszirup

A kanadai zászló nem szorul különösebb bemutatásra. A juharlevél informálisan már az 1700-as évek elején felbukkant tartományi szimbólumként, s ezt a 11 csúcsos vörös változatát középponti elemként tartalmazó nemzeti lobogót először 1965-ben vonták fel az ottawai Parlament előtt. A zászlóról itt és most csak ennyit. Szép.

És hogy mit keres egy nemzeti zászló egy gasztroblogban? Nos, mai posztunk fő témája a nevezetes juharszirup, amelyet – ha máshonnan nem – a nők által különösen kedvelt Esőember című filmből ismerhetünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Baszkföldön – általánosságok

Olvasóink tudhatják, hogy nem esünk zavarba, ha evés-ivásról van szó, és éhezni-szomjazni sem szoktunk. Baszkföldön azonban az evésért, bizonyos értelemben, meg kell dolgozni.

Szóval nem egyszerű, véreim, nem egyszerű! De azért megoldható :) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – a békacomb

A francia kultúra nagy tisztelőiként mindig is igyekeztünk megragadni az alkalmat és továbbadni barátainknak azt a keveset, amit a gall civilizáció pereméről összecsipegettünk, úgyhogy eljött az ideje a békacombnak is. Már csak azért is, mert egyik nagy kedvencünkről van szó, s ennek bizonyítékait a posztban is láthatjátok majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Írországban – a céadphroinn

A címben szereplő ír (gaeilge) szó archaikusabb formája a szélesebb körben elterjedt bricfeasta-nak, ami simán reggelinek fordítandó.

Tudjuk, hogy egy dublini szállodában szervírozott kaja sohasem fogja megközelíteni teszem azt egy Mayo megyei falusi panzióban felszolgált csodát (pár évvel ezelőtt ez utóbbiban is volt részem, de sajnálatos módon nem volt nálam fényképezőgép), de ettől függetlenül valami kapaszkodót csak ad a tájékozódni vágyónak. Következzék tehát az ír reggeli. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – az osztriga

Ahogyan azt már többször bátorkodtuk megemlíteni, Csurtusék mindenféle, reálisan bekövetkező élethelyzetre fel szeretnék készíteni olvasóikat. Ezen ars poetica jegyében már mindenki tudja, mi a teendő, ha a brit uralkodó meghívná a jachtjára vacsorázni.

Mivel az ördög nem alszik, az osztrigák, illetve az osztrigaevés sem maradhat ki a kötelező tananyagból. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a kávé

A portugál gasztronómiai hagyományok felsorolásakor nem feledkezhetünk meg a kávéról, hiszen valódi latinok lévén, a luzitánok a koffein segítségével óriási erőfeszítéseket tesznek a szívritmuszavarok és a kórosan magas vérnyomás előidézésére. Főleg Angolából és Brazíliából származó, lehetőleg frissen pörkölt és őrölt babkávét használnak, ami – a zaklatott közös történelmi múlt ismeretében – abszolút nem meglepő. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Olaszországban – az étlap

Egy olyan országban, amely nem egészen 150 évvel ezelőtt még vagy hat (többé-kevésbé autonóm) államból tevődött össze, vakmerőség egységes konyháról beszélni. Ezt a szarvashibát nem is követjük el, ezért csak olyan általánosságokról írunk, amelyekkel az átlagos turista óhatatlanul találkozik, s olyan alapismereteket osztunk meg veletek, amelyeknek egy itáliai utazás során talán hasznát veszitek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Kubában – a daiquirí

Mára rendelt posztunk Havanna egyik emblematikus kocsmájával, Hemingway és Graham Greene hajdani (ugyancsak egyik) törzshelyével, és természetesen ennek leghíresebb produktumával (egyben Kuba folyékony nemzeti szimbólumával) foglalkozik.

 Természetesen tisztában vagyunk a közhelyeknek az agyra gyakorolt bénító hatásával, de ennek ellenére rövid havannai tartózkodásuk során nem tudták kihagyni a Floridita bárt, amelyről (mint koktél- és irodalom-kedvelők) annyit hallottunk már.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Kubában – a mojito

A Floridita mellett (róla és a daiquiríről itt írtunk) van egy másik híres havannai kocsma (étterem), amit a messziről jött, koktélkedvelő turistának már csak azért is illendő meglátogatnia, mert (imént említett társához hasonlóan) egy világszerte népszerű koktél szülőhelye.

Igen, ez a Bodeguita del Medio, a hozzá kapcsolódó koktél pedig a mojito. Röviden lássuk először a hely, illetve a név eredetét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Franciaországban – a csiga

A franciákat kívülről (azaz mindenki más által) illető számtalan, többé-kevésbé valós alapokon nyugvó jelző között elég nagy gyakorisággal fordul elő a csigaevő bélyeg. Nekünk az éticsiga egy olyan állat, amelyikről (a Sopron – Dunaszerdahely – Kézdivásárhely – Nagybecskerek négyszögön belül minden óvodai kiscsoportban kötelező, és a tűzoltói lobbi befolyását tükröző idióta mondókán kívül) a salátalevelek megrágása, valamint a teraszokon nyári reggeleken végighúzódó, undorító nyálkás csík jut elsősorban eszünkbe, nem a gasztronómia. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Azerbajdzsánban

Milyen téma is lehetne találóbb egy ilyen farsangi időszakban, amikor a nagyböjt még csak a jövő rémképei között bukkan fel?

Hát persze, hogy a kajáról fogunk mesélni nektek, méghozzá az azeri konyha egyik-másik különlegességéről. Miután kihevertük az aktuális zabálások fáradalmait, talán majd még visszatérünk egy második résszel; addig is fogadjátok a túlterhelt gyomrok miatt eltorzult arccal a mai elsőt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….