Enni Olaszországban – az étlap

Egy olyan országban, amely nem egészen 150 évvel ezelőtt még vagy hat (többé-kevésbé autonóm) államból tevődött össze, vakmerőség egységes konyháról beszélni. Ezt a szarvashibát nem is követjük el, ezért csak olyan általánosságokról írunk, amelyekkel az átlagos turista óhatatlanul találkozik, s olyan alapismereteket osztunk meg veletek, amelyeknek egy itáliai utazás során talán hasznát veszitek.Kezdjük azzal, hogy – noha a feleségem, Csuri meggyőződése szerint az olasz konyha jobb, mint a francia – a félszigeten a gasztronómia minden jel szerint megmaradt annak, ami eredetileg is volt: a jóízű táplálkozás alá rendelt hétköznapi, kellemes tevékenységnek. Nem vált olyan, lassan öncélú, séfnek öltözött filozófiai és képzőművészeti futóbolondok martalékává, mint a cuisine française, ugyanakkor túllépett azon a szinten, amit például a Bajor Szabadállam bőrgatyás polgárainak a csülkös-káposztás-sörös háromszög nyújtani tud.

Evés közben az olaszok étkezni, beszélgetni és hadonászni szeretnének, nem pedig tárlatot vezetni a Modern Művészetek Múzeumában, de nem is röfögve azon versenyezni, hogy egységnyi idő alatt ki tud több zsírt beépíteni a szívkoszorúerek falaiba.

Egy átlagos olasz főétkezés (ami náluk elsősorban a cena, vagyis a vacsora) alaphangon négy fogásból áll; az étlapokon ugyanezt a felosztást fogod megtalálni.

1.) Az első fogás a félreérthető antipasti nevet viseli, ami (az első etimológiai benyomás ellenére) nem valami ellenkrémet jelenti, hanem előételt, vagyis a pasti (a tészták) előtt (anti) fogyasztandó kaját. Ez lehet egy sima felvágottas tál (pár szelet szalámi, egy szelet sonka, három kis karika kolbász), vagy egy-két bruschetta nevű kis szendvics (semmi extra: pirítósra rányomnak egy kis bazsalikomos, nyers, apróra vágott paradicsomot), esetleg egy kis mozzarella sajt, meglocsolva hidegen sajtolt olívaolajjal és mellette egy szelet kenyérrel, talán két szelet sült padlizsán, zöldségtál, továbbá sörtésztában rántott tök- vagy cukkini-virág, ilyesmi.

Persze egy puccosabb étteremben lehet, hogy lesz tenger gyümölcsei-tál, vagy kardhal-carpaccio rozmaringgal és capri-bogyóval… de ne engedjük, hogy elszaladjon velünk a ló; a csöpögő nyálat tessék letörölni. Ha jót akarsz, illetve ha fogalmad sincs, mit jelent egy-egy olasz szó az étlapon és nem mered megkérdezni a lengyel vagy albán pincért: rendelj antipasto misto-t (vegyes előétel) – ezzel nem lőhetsz mellé.

2.) A második fogás a cseles primo piatto (első fogás) nevet viseli; ebből vagy az látszik, hogy az olaszok vicces kedvű nép, vagy az, hogy nem az aritmetika az erősségük. Ettől teljesen függetlenül a primo piatto lehet minestra (vagyis leves), esetleg pasta (vagyis végre tészta – spagetti, tagliatelle, makaróni, lasagne, penne, ravioli, tortellini, agnolotti, tordelli, cappelletti, estébé, azaz a talján tésztaipar több tucat elnevezésű terméke közül bármelyik).

Ha már itt tartunk: az olaszoknál a mindenféle méretű, összetételű és/vagy gyártási technológiájú tésztafélének külön neve van. Ne erőlködj; SOHA nem fogod megjegyezni a tizedét sem. Néha az az érzésem, hogy az olaszok sportot űznek a tésztaneveikből, csak hogy legalább egyvalamiben állandó világelsők legyenek (ha nem számítjuk “a legdíszesebb egyenruhákkal rendelkező, ugyanakkor a hadviselésre legalkalmatlanabb nemzet” elnevezésű versenyszám örökös aranyérmét).

3.) Igen, a harmadik fogás (na jó, nevezzük főfogásnak) a secondo piatto. Itt már igazi ételeket is láthatunk az étlapon, mint például a sztékek, csirkecomb, kacsamell, malac, vadhús, stb. Ezekben semmi különöset nem találtunk; ugyanolyanok, mint itthon. Persze ha nem homárt rendelsz, vagy macskát.

Ezt mellesleg azóta sem értem: SEHOL nem láttam macskahúst az étlapon. Pedig igény, az lenne rá – legalábbis a poénok szintjén.

4.) Az utóétel tekintetében egy kicsit kaotikus az olasz helyzet (most nyújtsa fel a kezét, akit ez meglep!). Lehet, hogy azt olvasod majd az étlapon, hogy dolci, ami sima édességet jelent: sütemények, fagyifélék, gyümölcsök. De az is lehet, hogy az lesz odaírva, hogy gelati (fagylaltok), ami süteményeket, fagyit és esetleg gyümölcsöt fed. No és az sem kizárt, hogy frutti lesz az utóételek neve (gyümölcsök), és micsoda meglepetés: az ottani választékban lesz sütemény, fagyi és talán gyümölcs, de ez utóbbi nem biztos. Elképzelhető még, hogy külön szerepelnek a sajtok (formaggi), de franciás választékra ne számítsatok.

Tiramisut feltétlenül egyetek! Rómáig azt hittem, tudom, milyen. Tévedtem.

Persze illik egy kávéval befejezni. Az olaszok szemrebbenés nélkül megisszák este fél 12-kor a méregerős espresso-t. Római tartózkodásunk alatt négyszer próbáltam koffeinmentes kávét kérni, ebből három alkalommal vigyorogva és ugyanakkor szánakozva közölték, hogy olyan nincs, a negyedik helyen meg úgy nézett rám a pincér, mintha az édesanyja véréből kértem volna másfél decit.

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.