Enni Írországban – a Nagy Éhezés

Egy kicsit formabontó poszt következik, melyben ideiglenesen felfüggesztjük az eddigi könnyed, tréfálkozó hangot, mert azt a gasztrobloggerek is tudják, hogy az élet nem mindig dobozos sör, csocsó és bőrfotel. Mi magunk is vívódtunk, hogy a Csurtusblogon vagy itt jelenjen meg, végül úgy döntöttünk: mégiscsak az evéssel foglalkozik, noha nehéz téma, s nemcsak az írekkel szimpatizálóknak. Fekete poszt. Sajnálom.

Nem tölthetsz el három napot Írországban úgy, hogy valamilyen apropóból ne szembesülj az ír történelem talán legtragikusabb periódusa, a Nagy Éhezés kollektív emlékeivel (írül: An Gorta Mór), pedig nem lehet azt mondani, hogy históriai drámákban szükséget szenvednének. Olyan (már-már genetikailag kódolt) dolog ez a Smaragd Szigeten, mint a második világháború a zsidókban. Nem véletlenül nevezik republikánus barátaink Ír Holokausztnak.

Ha még több ír barátot akarsz, készülj fel három mondattal a témával kapcsolatban. Ha nem az első, akkor a második esti sörözésnél elő fog bukkanni, s akkor félistenné válhatsz a vendéglátóid szemében, ha látják: hallottál az éhínségről. Ne értsetek félre: nem kell feltétlenül az angolok anyját szidni ahhoz, hogy nagyon megkedveljenek (persze ártani nem árt); elég, ha iszol egy kortyot az áldozatok emlékére.

Igyekszem röviden és feszes tempóban, a tőlem elvárható objektivitással összefoglalni az alap-tudnivalókat.

A krumpli a XVII. század negyvenes éveiben érkezett meg az ír szigetre, s röpke száz év alatt az ország legelterjedtebb haszonnövényévé vált. 1750-re egy átlagos ír parasztcsalád (ez két felnőttet és négy gyereket jelentett) naponta hét-nyolc kiló (!) krumplit evett meg, általában úgy, hogy a megfőtt burgonyát összetörték, megsózták és tejsavóval (jobb házaknál aludttejjel és egy kis vágott káposztával) keverték össze. Túl sok vitamin nem volt benne, de legalább tápláló volt.

Az 1840-es évek közepén egy – Mexikóból származó – kegyetlen gombafajta (a Phytophthora infestans) ütötte fel a fejét Írországban, amely gyakorlatilag heteken belül elpusztította a burgonyatermés 80 százalékát. Az írek már akkor is (és azóta folyamatosan) a krumpli bűvöletében éltek: olcsó, könnyen termeszthető és kiadós táplálékot jelentett, akkoriban gyakorlatilag az egyetlent.

A Brit Birodalom szerves részeiként az angoloknak felelősséget kellett volna érezniük az éhező írekkel szemben, de gyakorlatilag (nem tudom másként mondani) nagy ívben leszarták őket. Azt a keveset, ami mégis megtermett, az írországi angol földesurak gyorsan exportálták Angliába.

Lehetne persze kisebb ellenpéldákat is felhozni érző szívű helyi angol földesurakról, akik önzetlenül megetették a birtokon haldokló gyermekeket, de a tények tények maradnak: a három, egymást követő évben megismétlődő burgonyavész következtében alsó hangon egymillió ember (!) halt éhen, és másik egymillió az emigrációt választotta: az USA, Kanada, Ausztrália, Skócia. És bizony Anglia. 1846 és 1849 között a sziget lakossága 25-35 százalékkal csökkent; egyes források 50 százalékosra teszik a tíz év alatti népességfogyást. Az éhezés legyengítette a szervezetet, amelyet aztán egyéb nyavalyák (vérhas, kolera, tífusz, tüdőbaj) támadtak meg. Az utak mentén holttestek hevertek, s előfordult a kannibalizmus is.

Vannak, akik szerint az angolok nem elégedtek meg ennyivel: több hajórakomány mérgezett kukoricát vittek az íreknek, akik az „adományt” konkrétan nyersen megették, majd kínok között pusztultak el. Ezt a brit történészek tagadják. Naná.

A sziget tele van a Nagy Éhezésről megemlékező emlékművel, múzeummal, kiállítással. Ez itt a Clare megyei Ennistimon falu melletti, legrégebbi emlékhely, Moher szikláitól 20 kilométerre. A rendezői jobboldalon egy csontsovány gyermek látható, amint megpróbál kinyitni egy raktárajtót (vélelmezhetően élelmiszer-raktárról van szó). A másik oldalon az anya nézi, szemei már félig lecsukódva.

A felirat mementó. Üzenete: emlékezz!

Művészetileg nem szeretném minősíteni, nem vagyok szakértő, mondanivalóilag annál inkább.

Dublinban, a Liffey partján többalakos szoborkompozíció emlékezteti az ír főváros lakóit a 165 évvel ezelőtt történtekre.
Az egész világ megmozdult annó. A leghíresebb adományt egy észak-amerikai apró indián törzs küldte: 170 fontot; erről még az ír köztársasági elnök is megemlékezett, amikor az éhínség 150. évfordulóján beszédet mondott. Viktória brit királynő is megerőltette magát: kétezer fontot küldött a saját zsebpénzéből. Hogy össze ne csináljam magam a meghatottságtól.

A halottak és a kivándorlók mellett az éhínség mintegy 800 millió (akkori) dollár gazdasági kárt okozott az országnak. Ha ezt beszorozzátok nagyjából harminccal, vásárlóerőben megkapjátok a mai dollárban kifejezett összeget: 24 milliárd…

Az írek azóta is rengeteg burgonyát esznek: iskolai menzákon és egyes vidéki éttermekben a mai napig kérdezés nélkül odateszik az asztalra a hajában főtt krumplit; sokan kenyér helyett fogyasztják bármihez, a tonhalsalátától a sztéken át a gulyásig. Kedvenc jeleneteim egyike egy bácsika volt valahol Tipperary (Thiobraid Árann) megyében (igen, még a katonai barakkok helyét is láttam, amelyektől például a Piccadilly van igen messze, legalábbis a nóta szerint), aki egy Templemore-i kocsmában ebédelt: a hasábburgonyához elmélyülten harapott néha egy kis hajában főtt krumplit.

Jelenleg a világban szanaszét élő írek, illetve ír származásúak számát 40-50 millióra becsülik. Az Ír Köztársaság lélekszáma 4,5 millió (2011), az északír tartományé 1,8 millió (2010). És még mi mondjuk, hogy nekünk van komoly diaszpóránk…

Kommentár nélkül: falfestmény Belfast republikánus negyedéből. Felirat: Britannia által elkövetett népirtás, éheztetéssel. Írország holokausztja.

Jó étvágyat.

18 hozzászólás

 1. tib0ru — 2011-08-25 08:39 

Hivatalos angol bocsánatkérésről nem tudok, de szerintem nem is várható, hiszen London hivatalosan soha nem ismerte el, hogy intézményes felelőssége lett volna…

És igen, a Mór az nagy. Csak nem nyelvésznek teccik lenni?

:-)

Írországban elég sok időt töltöttem egy Templemore nevű kisváros mellett a McCan Barracks nevű üdülőtáborban :-), ami az ír An Teampall Mór (a nagytemplom) nevet viseli.

 2. Bib — 2011-08-25 09:50 

Nagyjából ennyit tudtam a dologról én is (bár a számokat nem, mert azokkal mindig hadilábon álltam, nekem elég a 0 és az 1), és szörnyű dolog. Nem tartom túlzásnak az utolsó képen szereplő feliratot sem, bár véleményem szerint a britek hibáztatása azért egy kicsit túlzás. Persze, ha a mérgezett kukorica történet igaz, akkor az más tészta. Abban az esetben meg menni kell Hágába, hiszen az emberiség ellen elkövetett bűntény(ek) nem évül(nek) el, azt most is vizsgálhatják. Habár ez politikailag nem lenne a legjobb döntés, annak ellenére, hogy a két nép közti konfliktust már nem lehet tovább gerjeszteni ezzel sem. Ha jól tudomm a brittek gyűlölete régebbről eredeztethető (gaz hódítók, meg miegyebek), így nem nehéz még több okot találni arra, hogy miért kel utálni az angolokat. Minden népnek megvan a maga keresztje. Nem kell félreérteni, nem az angolokat akarom védeni, de ennek az éremnek is két oldala van.

 3. safranek — 2011-08-25 09:53 

A másik plusz pont egy Ír szemében, ami még több sör/whiskey/potcheen meghívást ér, az az ha elénekled a Foggy Dew-t ! http://youtu.be/13MQFCfCYdQ
Pláne ha még azt is tudod, mi az az Easter Rising!

 4. safranek — 2011-08-25 09:54 

Sok a hasonlóság a Habsburg-Magyar és az Angol-Ír kapcsolatok között.

 5. PCarc — 2011-08-25 09:55 

Ezt az elbaszott országot… már bocsánat… de hát erre nem lehet mondani semmi építő jellegűt

 6. tib0ru — 2011-08-25 09:57 

Az írek közmondásos angolgyűlölete kábé 800 éves múltra tekint vissza; ennek egyik csúcspontja bizonyos Cromwell Olivér regnálása volt. A Lordprotektor emberei elképesztő mészárlássorozatot hajtottak végre kereken kétszáz évvel a krumplivész előtt…

Azóta Cromwell nevét egy ír hazafi kábé olyan érzelmekkel ejti ki, mint mi Haynauét. Sőt…

 7. tib0ru — 2011-08-25 10:00 

A Molly Malone is visz mindent :-)

http://www.youtube.com/watch?v=vdxLxnhGnvo

 8. tib0ru — 2011-08-25 10:02 

Kérlek, ne bántsd őket; nagyon sok dologban hasonlítanak ránk (vagy mi rájuk): történelmük, kultúrájuk, önérzetük, humorérzékük, kreativitásuk…

 9. safranek — 2011-08-25 10:03 

Az angolok sem kedvelik az Íreket….meg a Skótokat…meg a Welch-eket…meg a Franciákat…meg úgy általában senki mást magukon kívül.

 10. tib0ru — 2011-08-25 10:03 

Bizony, egyetértek! Ezért is tudunk velük olyan jókat beszélgetni (és inni)…

 11. tib0ru — 2011-08-25 10:08 

Most így hirtelen nem igazán tudok olyan európai nemzetet, amelyik kifejezetten szeretné a szomszédait :-)

 12. Tuszun — 2011-08-25 11:17 

Most igy hirtelen Magyarorszag es Lengyelorszag jutott az eszembe, akik sokaig szomszedok voltak, es a baratsag (legalabbis 20 evvel ezelottig) ugyancsak megvolt… :-)

 13. TZs — 2011-08-25 11:20 

Jó poszt, és elég durva téma.
Az Angol-Ír konfliktusról írtam (nem reklám céllal, hanem hátha valakit érdekel): http://tigriszsofi.blogspot.com/

 14. tib0ru — 2011-08-25 11:27 

Oké, határeset, elfogadom :-)

 15. tib0ru — 2011-08-25 11:29 

Köszi a linket, Zsófi!

Engem pl. minden érdekel, ami kapcsolatos az írekkel, de remélem, ezzel nem vagyok egyedül!

 16. hufe — 2011-08-25 15:29 

Néhány megjegyzés a kérdés árnyalására (hozzáteszem, kedvelem az Íreket).
„A Brit Birodalom szerves részeiként az angoloknak felelősséget kellett volna érezniük az éhező írekkel szemben, de gyakorlatilag (nem tudom másként mondani) nagy ívben leszarták őket.” – a helyzet az, hogy akkoriban a szabadversenyes kapitalizmus és demokrácia egy meglehetősen primitív változata dívott, ahol az államilag nem beavatkozás alapelv volt.
A korszakban Angliában -a fellendülés miatt- nagyon megnövekedett az igény a marhahúsra (és persze más élelmiszerekre), Írország földjei nagyon alkalmasak legelőnek. Írországban a parasztok döntő része meglehetősen szegény bérlő volt. Az angliai marhatenyésztők piacra lépésével a bérleti díjak felemelkedtek, így a helyi bérlők egyre kisebb telket tudtak csak bérelni, ezért rászorultak a nagy terméshozamú burgonya szinte monokultúrás termesztésére. A burgonyavész felléptével – fentiek miatt az élelmiszerárak eleve magasak voltak- az ír lakosság nem tudta megfizetni az élelmiszert, elég nagy mennyiséget valóban exportált Írország a fizetőképesebb külföldre.
A beavatkozás igénye persze felmerült -Viktória királynő is szóba hozta- de a különböző gazdasági lobbik -marhatenyésztők, földbirtokosok, stb. – ezt a kor szelleme szerint megakadályozták – szabadverseny, alacsony adók…
Ír földtulajdonosok is a fentiek szerint jártak el nemcsak a britek…
A katasztrófához „az is kellett”, hogy a megelőző fél században az ír lakosság száma ugrásszerűen nőtt – nem kevésbé a britek által bevezetett jóléti, higiéniai rendeleteknek köszönhetően.
Tudomásom szerint az akkori Magyarország is küldött gabonasegélyt.

„Sok a hasonlóság a Habsburg-Magyar és az Angol-Ír kapcsolatok közöt” – bocs, szinte semmi hasonlóság nincs.

Végül: a tragédia és az ír történelem nacionalista értelmezése, szerintem, döntő módon járult hozzá az Ír Köztársaság kudarcaihoz. Csak úgy említem.

 17. tib0ru — 2011-08-25 18:36 

Köszi a tartalmas kiegészítést! Gyere máskor is.

Az utolsó mondatodhoz: szerintem „a tragédia és az ír történelem nacionalista értelmezése” döntő módon ahhoz járult hozzá, hogy most egyáltalán létezik független Írország (a Köztársaság). Lehet, hogy ha az írek nem folytatják csökönyösen, több, mint 700 éven keresztül a szabadságharcukat (néha fegyverrel, néha lanttal, néha egyikkel sem, néha mindkettővel), akkor most az egész ír sziget tagja lenne az Egyesült Királyságnak, és Dublinban a Leinster House előtt is a Union Jacket lengetné a szél.

 18. BombadilToma — 2011-08-30 00:14 

én is árnyalnék a képen kicsit… persze könnyebb mindenért a briteket hibáztatni, de sajnos az éhínségbe és tragédiába jócskán belejátszott írország rendkívül rugalmatlan társadalmi/mezőgazdasági berendezkedése, az egész bérlői rendszere, stb. ráadásul egy szigeten, amit a világ egyik leggazdagabb halászvizei vesznek körül, elég furcsa, hogy milliók halnak éhen, csak azért, mert burgonyavész van.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.