Virtigli európai tea

Észrevettétek már, hogy egyre több olyan ételt-italt fogyasztunk el, amelynek a származásáról elképzelésünk sincs? Most nem arra gondolok, ami természetes módon beugrik mindenkinek, nevezetesen hogy jó lenne tudni melyik almaligetből származik az almám, hanem arról, hogy jó lenne tudni, hogy amit eszem-iszom az fán terem, vagy a földön, és valaminek a gyümölcse vagy a gyökere?
Most tedd a kezed a szívedre, és valld be: nem biztos hogy kapásból megmondod hogy néz ki az ananászfa – hoppá! lehet hogy nem is fa??? – vagy hogy a a kiwi, avokádó bokron terem vagy hol is…? Tisztán előtted van a kávé, kakaó vagy tea akkor, amikor még csak valaminek a termése? Vagy levele. Vagy mi…. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Lettországban – a rigai Fekete Balzsam

Az előítélet csúnya-csúnya dolog, de be kell vallanom, hogy a litván midus balsamas megkóstolása óta meglehetős fenntartásokkal fordulok a balti államokban előállított gyógynövényalapú italok felé. Érthető tehát az az enyhe szorongás, amivel a Rigába történt kiutazás előtt szembesültem, elvégre tudtam: lett barátaink alkoholos büszkeségét, a híres Fekete Balzsamot (Rīgas Melnais Balzams) nem hagyhatom ki még akkor sem, ha ennek vannak bizonyos egészségügyi kockázatai.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Izlandon – a brennivín

Igaz ugyan, hogy az izlandiak egy csomó mindenben különböznek a többi germán nemzettől (ezt legalábbis minden adandó alkalommal büszkén hangoztatják), de abban nem, hogy az égetett szeszesitalok fogyasztása évszázadok óta jelentős szerepet tölt be a gasztrokultúrájukban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ott-tartózkodásunk ideje alatt egyetlen részeg embert sem láttam (igaz, az alkoholárakat figyelembe véve ennek az ellenkezője lett volna meglepő), viszont (kizárólag kötelességtudatból) megkóstoltuk a hazai italt. Mai posztunk erről, az izlandi nemzeti spirituszról, a brennivínről szól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Örményországban – az Ararát konyak

Gondolom, senkit nem fog meglepni, ha azt mondom, hogy Örményországban a legelterjedtebb márkanév az Ararát. Az örmények (és az emberiség) történelmének és kultúrájának – a Bibliából is ismert – szent hegye (amely per pillanat török felségterületen fekszik, de ezt az aspektust nem egy gasztroblogon fogjuk boncolgatni), szóval az Ararát nevét jelenleg biztosítótársaság, taxivállalat, város, fennsík, tartomány, húskonzerv, étterem, könyvkiadó, továbbá futballklub, ásványvíz és cigaretta is viseli Örményországban (ráadásul közkedvelt férfiutónév, valamint elterjedt családnévként is funkcionál).

A legismertebb Ararát-termék azonban továbbra is a híres örmény konyak (de nevezhetjük brandynek, vagy magyarul mindközönségesen borpárlatnak), melynek jereváni központját – természetesen – mi is meglátogattuk, amikor ott jártunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a caninha és a poncha

Ha portugál (madeirai) szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez (mármint a caninha) gyakorlatilag égetett szeszesital (de nem rum!), a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-páleszba.

A caninha amúgy bevándorló (a cukornáddal együtt); eredetileg Brazíliából importálták pár száz évvel ezelőtt, amikor még egy ország voltak, de a madeiraiak szerint (merthogy ott, a szigeten kóstoltuk) természetesen finomabb, mint a dél-amerikai eredeti.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Írországban – a Guinness

A Guinnessről egy ír posztban megemlékezni olyan triviális és nyilvánvaló dolog, hogy sokáig gondolkoztunk: egyáltalán belevágjunk-e? Végül is megtesszük, hiszen kanadai beszámolónk sem úszta meg a juharszirup nélkül, márpedig ha választanunk kéne, hogy a kettő közül melyikből igyunk meg ebben a nagy melegben egy pintet, habozás nélkül (illetve habzással, he-he, milyen szellemesek vagyunk) a sör mellett voksolunk a faméz ellenében.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a Nikita

Előre szólok, hogy nagyon durva sorok következnek! Csak azok olvassák tovább, akik úgy érzik: már letettek valamit a társadalom Nagy Közös Asztalára, s névjegykártyájuk láttán Szent Péter elégedetten biccent majd, ha elérkezik az Idő, amikor mindannyian bekopogunk azon a bizonyos kapun, hogy elfoglaljuk megérdemelt helyünket Odaát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Írországban – a Mérgező Italok Törvénye

Korosztályomat nem igazán kell emlékeztetni arra, hogy volt idő, amikor a Vasfüggönyön innen, például a baráti Lengyelországban úgy próbáltak gátat szabni a minden addigi előzményt meghaladó alkoholfogyasztási lendületnek, hogy délelőtt tízig sehol nem lehetett alkoholt vásárolni: sem kocsmában, sem közértben. Soha nem felejtem el azokat a sóvárgó arcokat, akikkel (ha jól emlékszem) 1989 őszén Krakkóban találkoztunk, s akik fél tíztől fegyelmezetten álldogáltak egy helyi ABC előtt, majd 10 óra 02 perckor már a sarkon töltötték be arcukba a frissen vásárolt vodkát (két embert számítva egy félliteres üvegre).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Franciaországban – a beaujolais

Minden év novemberének harmadik csütörtökjén furcsa hangulat lesz úrrá a francia lakosság 80 százalékán. A tömeg a kocsmák, kávézók és éttermek környékén lófrál, s fél szemmel folyton az órát lesi.

18:00:00-kor kipattannak a félig lecsukódott szemek, megfeszülnek az izmok és mindenki az első, útjába eső vendéglátóipari helyiség felé veszi útját, ahol a kirakatokban, ajtókon, ablakokon, kézzel írva, avagy előre elkészített és kinyomtatott, százszínű plakáton  18:00:05-kor máris millió helyszínen olvasható a felirat:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Dublinban – a kocsmák

Az ír főváros kocsmáinak bemutatása olyan kihívás, mintha valaki a római templomokról, a moszkvai detoxikáló központokról vagy az amszterdami bordélyházakról szeretne beszámolót írni: a téma gazdagsága és sokszínűsége miatt gyakorlatilag lehetetlen.

Éppen ezért (tényleg röviden) csak pár életképben, illetve hívószóban számolok be ezirányú tapasztalataimról.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni a keltáknál – a whisky/whiskey

Elérkezettnek látjuk az időt, hogy rávilágítsunk a két kedvenc, kelta gyökerű baráti nemzetünk közötti jelentősebb különbségekre is (a vallás mellett). Csurtusék most túllépnek a közhelyszerű hasonlóságokon, mint egy mai kocsmán (khm), és megpróbálnak tiszta vizet viszkit önteni a félreértések poharába. Az ír és a skót nemzeti italok közötti eltéréseket próbáljuk érthető, emberi nyelven megfogalmazni, hiszen ezzel a tudással úgy Skóciában, mint pedig a Smaragd Szigeten villoghatunk, ájult tiszteletre késztetve szeplős barátainkat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Litvániában – a midus balsamas

A Csurtusék által bemutatandó nemzeti italok sorában most egy kivétel következik. Kivétel, mert anyaországában még nem jártunk (csak most készülünk oda), és az az igazság, hogy ha az ital alapján kellene úticélt választanunk, ez az ország örökre beírná magát a hatalmas ívben elkerülendő területek könyvecskéjébe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a madeira

Mindenki hallott már a madeirai borokról (a madeirákról, így, kisbetűvel), úgyhogy túl sokat nem időznék ennél a témánál. Lényeg, hogy a közvélekedéssel ellentétben (amely szerint a madeirai bor vörös, nehéz és édes), négy altípusa van: a sercial a száraz (rizlingszerű), a verdelho a félszáraz, a bual a félédes, míg a malvasia (vagy malmsey) az édes (már-már likőr, nem is bor).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Franciaországban – a pastis

A francia földön tébláboló utazó, aki (vallása, neveltetése, meggyőződése vagy élettársa jelenléte okán) nem zárkózik el a különféle, alkoholtartalmú italok fogyasztásától, egy forró délutánon lebonyolított sétája alkalmával előbb-utóbb összefut olyan helybéliekkel, akik (a klasszikus közhellyel ellentétben) nem vörösbort kortyolgatnak a kiskocsmában vagy az étterem teraszán, hanem valami ritka undorító kinézetű, sárgásfehéres színű, zavaros löttyöt. Ha kicsit közelebb megyünk, érzékeny (a pacalpörkölt, a fattyús birka és a disznóvágás illatkavalkádjához szokott) közép-európai szaglószervünket orrfacsaró szerves oldószer-bűz üti meg. Igen, ez a franciák nemzeti itala: a pastis. Ismerkedjünk meg vele.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Belgiumban – a sörök

Mai – rekordhosszúságú – posztunk a belga sörök változatos, olykor már-már extravagáns világába enged bepillantást. Mielőtt elkezdenénk, sajnos pár ténnyel, illetve statisztikával kell indítanunk, hiszen egy valamirevaló tudományos ismeretterjesztés enélkül annyit ér, mint húszéves érettségi találkozó hányás nélkül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Baszkföldön – általánosságok

Olvasóink tudhatják, hogy nem esünk zavarba, ha evés-ivásról van szó, és éhezni-szomjazni sem szoktunk. Baszkföldön azonban az evésért, bizonyos értelemben, meg kell dolgozni.

Szóval nem egyszerű, véreim, nem egyszerű! De azért megoldható :) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Portugáliában – a kávé

A portugál gasztronómiai hagyományok felsorolásakor nem feledkezhetünk meg a kávéról, hiszen valódi latinok lévén, a luzitánok a koffein segítségével óriási erőfeszítéseket tesznek a szívritmuszavarok és a kórosan magas vérnyomás előidézésére. Főleg Angolából és Brazíliából származó, lehetőleg frissen pörkölt és őrölt babkávét használnak, ami – a zaklatott közös történelmi múlt ismeretében – abszolút nem meglepő. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Kubában – a daiquirí

Mára rendelt posztunk Havanna egyik emblematikus kocsmájával, Hemingway és Graham Greene hajdani (ugyancsak egyik) törzshelyével, és természetesen ennek leghíresebb produktumával (egyben Kuba folyékony nemzeti szimbólumával) foglalkozik.

 Természetesen tisztában vagyunk a közhelyeknek az agyra gyakorolt bénító hatásával, de ennek ellenére rövid havannai tartózkodásuk során nem tudták kihagyni a Floridita bárt, amelyről (mint koktél- és irodalom-kedvelők) annyit hallottunk már.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….