Az előítélet csúnya-csúnya dolog, de be kell vallanom, hogy a litván midus balsamas megkóstolása óta meglehetős fenntartásokkal fordulok a balti államokban előállított gyógynövényalapú italok felé. Érthető tehát az az enyhe szorongás, amivel a Rigába történt kiutazás előtt szembesültem, elvégre tudtam: lett barátaink alkoholos büszkeségét, a híres Fekete Balzsamot (Rīgas Melnais Balzams) nem hagyhatom ki még akkor sem, ha ennek vannak bizonyos egészségügyi kockázatai.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha portugál (madeirai) szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez (mármint a caninha) gyakorlatilag égetett szeszesital (de nem rum!), a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-páleszba.
A Guinnessről egy ír posztban megemlékezni olyan triviális és nyilvánvaló dolog, hogy sokáig gondolkoztunk: egyáltalán belevágjunk-e? Végül is megtesszük, hiszen kanadai beszámolónk sem úszta meg a 
Korosztályomat nem igazán kell emlékeztetni arra, hogy volt idő, amikor a Vasfüggönyön innen, például a baráti Lengyelországban úgy próbáltak gátat szabni a minden addigi előzményt meghaladó alkoholfogyasztási lendületnek, hogy délelőtt tízig sehol nem lehetett alkoholt vásárolni: sem kocsmában, sem közértben. Soha nem felejtem el azokat a sóvárgó arcokat, akikkel (ha jól emlékszem) 1989 őszén Krakkóban találkoztunk, s akik fél tíztől fegyelmezetten álldogáltak egy helyi ABC előtt, majd 10 óra 02 perckor már a sarkon töltötték be arcukba a frissen vásárolt vodkát (két embert számítva egy félliteres üvegre).
Minden év novemberének harmadik csütörtökjén furcsa hangulat lesz úrrá a francia lakosság 80 százalékán. A tömeg a kocsmák, kávézók és éttermek környékén lófrál, s fél szemmel folyton az órát lesi.
Az ír főváros kocsmáinak bemutatása olyan kihívás, mintha valaki a római templomokról, a moszkvai detoxikáló központokról vagy az amszterdami bordélyházakról szeretne beszámolót írni: a téma gazdagsága és sokszínűsége miatt gyakorlatilag lehetetlen.
Elérkezettnek látjuk az időt, hogy rávilágítsunk a két kedvenc, kelta gyökerű baráti nemzetünk közötti jelentősebb különbségekre is (a vallás mellett). Csurtusék most túllépnek a közhelyszerű hasonlóságokon, mint egy mai kocsmán (khm), és megpróbálnak tiszta 
A Csurtusék által bemutatandó nemzeti italok sorában most egy kivétel következik. Kivétel, mert anyaországában még nem jártunk (csak most készülünk oda), és az az igazság, hogy ha az ital alapján kellene úticélt választanunk, ez az ország örökre beírná magát a hatalmas ívben elkerülendő területek könyvecskéjébe.
Mai – rekordhosszúságú – posztunk a belga sörök változatos, olykor már-már extravagáns világába enged bepillantást. Mielőtt elkezdenénk, sajnos pár ténnyel, illetve statisztikával kell indítanunk, hiszen egy valamirevaló tudományos ismeretterjesztés enélkül annyit ér, mint húszéves érettségi találkozó hányás nélkül. 
