Ahogyan azt már beharangoztuk, Saint-Maximinben – szerda lévén – pont elkaptuk a heti piacot, amelyről most bemutatunk pár – főként gasztronómiai vonatkozású – képet.
Kívánunk minden olvasónknak kellemes október huszonharmadikázást, s kifejezzük abbéli reményünket, hogy miután mindenki épen és egészségesen hazatért az ízlésének leginkább megfelelő holnapi utcai rendezvényről, rossz érzések (és külső-belső sérülések) nélkül csorgathatja nyálát a poszt olvasása közben.
Minden év novemberének harmadik csütörtökjén furcsa hangulat lesz úrrá a francia lakosság 80 százalékán. A tömeg a kocsmák, kávézók és éttermek környékén lófrál, s fél szemmel folyton az órát lesi.
18:00:00-kor kipattannak a félig lecsukódott szemek, megfeszülnek az izmok és mindenki az első, útjába eső vendéglátóipari helyiség felé veszi útját, ahol a kirakatokban, ajtókon, ablakokon, kézzel írva, avagy előre elkészített és kinyomtatott, százszínű plakáton 18:00:05-kor máris millió helyszínen olvasható a felirat:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Arról posztot írni, hogy mi mindent lehet Párizsban enni, balgaság lenne, enyhén szólva. Mert mindent, és mindenből mindenfélét, és mindenféléből bármennyit.
A tipikus francia kávéházi reggeliről, a cafékról és a párizsi pincérekről már regéltem, nézzük most, hogy reggeli után mit lehet az arcunkba nyomni, teszem azt sétálgatás közben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Én (mármint Csuri) újabban legfeljebb utazgatni érek rá nagy ritkán, de írni róla, az már nem nagyon fér bele… Párizsi élményeink leírásából viszont szeretném kivenni a részem, ezért bele is kezdek, méghozzá a leg (vagy az egyik leg)lényegesebb elemmel: a gasztroélményekkel. Ahányszor eddig Párizsban jártunk, mindig végigkóstoltuk a várost, aminek kézzelfogható bizonyítékairól már eddig is olvashattatok jó pár francia gasztroposztot, no és majd még jönnek hasonlóak… Most egy vegyes egyveleggel szolgálok, melynek témája a párizsi kávéház.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb tenger gyümölcsei témájú gasztroposzt következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A francia földön tébláboló utazó, aki (vallása, neveltetése, meggyőződése vagy élettársa jelenléte okán) nem zárkózik el a különféle, alkoholtartalmú italok fogyasztásától, egy forró délutánon lebonyolított sétája alkalmával előbb-utóbb összefut olyan helybéliekkel, akik (a klasszikus közhellyel ellentétben) nem vörösbort kortyolgatnak a kiskocsmában vagy az étterem teraszán, hanem valami ritka undorító kinézetű, sárgásfehéres színű, zavaros löttyöt. Ha kicsit közelebb megyünk, érzékeny (a pacalpörkölt, a fattyús birka és a disznóvágás illatkavalkádjához szokott) közép-európai szaglószervünket orrfacsaró szerves oldószer-bűz üti meg. Igen, ez a franciák nemzeti itala: a pastis. Ismerkedjünk meg vele.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Párizsban járva az ember óhatatlanul szembesül azzal a (lassan a történelem ködébe vesző) ténnyel, hogy egykoron Franciaország bizony komoly gyarmattartó nagyhatalom volt. Erre nem csak a roppant színes utcakép enged következtetni (a gondolatot nem folytatom, mert megint lerasszistáznak), hanem az éttermek kínálata is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A francia kultúra nagy tisztelőiként mindig is igyekeztünk megragadni az alkalmat és továbbadni barátainknak azt a keveset, amit a gall civilizáció pereméről összecsipegettünk, úgyhogy eljött az ideje a békacombnak is. Már csak azért is, mert egyik nagy kedvencünkről van szó, s ennek bizonyítékait a posztban is láthatjátok majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogyan azt már többször bátorkodtuk megemlíteni, Csurtusék mindenféle, reálisan bekövetkező élethelyzetre fel szeretnék készíteni olvasóikat. Ezen ars poetica jegyében már mindenki tudja, mi a teendő, ha a brit uralkodó meghívná a jachtjára vacsorázni.
Mivel az ördög nem alszik, az osztrigák, illetve az osztrigaevés sem maradhat ki a kötelező tananyagból. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A franciákat kívülről (azaz mindenki más által) illető számtalan, többé-kevésbé valós alapokon nyugvó jelző között elég nagy gyakorisággal fordul elő a csigaevő bélyeg. Nekünk az éticsiga egy olyan állat, amelyikről (a Sopron – Dunaszerdahely – Kézdivásárhely – Nagybecskerek négyszögön belül minden óvodai kiscsoportban kötelező, és a tűzoltói lobbi befolyását tükröző idióta mondókán kívül) a salátalevelek megrágása, valamint a teraszokon nyári reggeleken végighúzódó, undorító nyálkás csík jut elsősorban eszünkbe, nem a gasztronómia. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
