Avokádót már mindenki látott, mert az utóbbi években már minden nagyobb áruházláncban kapható.

Már maga az elnevezés is megér egy misét, hiszen (minden előzetes várakozás ellenére) semmi köze az újlatin ügyvédekhez (olaszul avvocato, spanyolul abogado, portugálul advogado, franciául és románul avocat), annál inkább a hím nemzőapparátus egy részéhez.

Ja, ezek után biztos még mindig van, aki ügyvédekre asszociál, úgyhogy pontosítok, mert nem arra a nemzőapparátusi részre gondoltam.

A közép-amerikai aztékok az avokádófát úgy nevezték, hogy ahuacatl, ami annyit tesz, hogy herefa, merthogy a gyümölcsök párosával lógnak az ágakról, na és az alakjuk is hasonlít a szóbanforgó testrészre – legalábbis az aztékok szerint, aztán ebből az elnevezésből alakult át avokádóvá.

Remélem, a bevezetővel sikerült elérnünk, hogy ezentúl minden női olvasónk vigyorogva vásárol avokádót a férfipartnerének. Most, hogy ezen túlvagyunk, térjünk rá a poszt valódi apropójára.

A biztonság (és a feledékenyek) kedvéért íme mai posztunk főszereplője, az eredetileg Közép-Amerikából származó avokádó, a persea americana, amit Mexikóban még alligátor-körtének is neveznek:

Habár elvileg gyümöcs, de zöldségként használjuk, értsd: sós ételek készítéséhez. A most következő két posztban az avokádókrém két felhasználási módját mutatom be.

Ma főtt tésztához készítünk belőle szószt, de ez a megnevezés annyiban félrevezető, hogy nem főzzük meg, hanem nyersen készül belőle a trutyi. Apropó: olyan elkészítési módot nem is tudok, ahol főzni kellene…

Félbevágjuk, kivesszük belőle a nagy magot középről:

majd egy kiskanállal kivakargatjuk a húsát:

Azt nem mondtam, hogy akkor ehető, ha érett, és onnan tudjuk, hogy érett, hogy érezhetően megpuhult kicsit a héja alatt. Amíg kemény, addig gyakorlatilag élvezhetetlen. Ha a zöldségesnél  csak kemény kapható, az nem nagy baj; hagyjuk ott valami szellős helyen a konyhában, s 2-3 nap múlva kiválóra érik.

A képen látható példányok most éppen nagyon szépek, gyönyörű a belsejük, de akkor sem kell kidobni, ha kicsit barnás helyenként. Ha nagyon nem tetszik, maximum kivesszük azt a részt. A kiskanállal kivakargatott darabkákhoz olivaolajat adunk (kb. fél decit),  majd egy fakanállal kevergetjük. Ha eléggé érett volt az avokádó, akkor nem kell villával összetörni, sem egyéb agresszív megnyilvánulás, elég kevergetni ahhoz, hogy krémesedjen.

Az nem baj, ha kisebb darabkák maradnak benne, sőt! Lehet botmixerrel is ügyködni és egyenletes pépet csinálni belőle, de ha rám hallgattok, akkor nem tesztek ilyet.

Két személynek két avokádót kavartam ki, de igazából ez három (kisebb étkűek esetén akár négy) főnek is elég. Mi imádjuk, és nem nagyon szokott maradni. Ha esetleg mégsem tudnátok megenni, tegyétek hűtőbe; a felülete meg fog barnulni, de ez az élvezeti értékét nem befolyásolja.

Az olajon kívül jön még bele só, fehérbors és egy pohár joghurt (vagy persze tejföl). Ízesíthetjük zöldfűszerekkel, de ezt szórhatjuk már egyenesen a kitálalt ételre is, illetve nagyon jól passzol hozzá a fokhagyma (pár cikk belepréselve).

Itt van tehát a kicsit darabos trutyink:

Forró főtt tésztára rátesszük, összekavarjuk vele és isteni!

Persze a tányérban szórhatunk rá parmezánt, zöldfűszereket, lehet variálni, de önmagában is megállja a helyét.

A háttérben látható kistányéron most éppen egy kis lazacot mellékeltem az avokádókrémes tésztához, ugyanis a füstölt lazac (vagy a kis koktélrákok) valamiért jól passzolnak az olyan zöld cuccokhoz mint például a spenót, vagy az avokádó. És nem csak a kellemes színkombináció miatt, hanem ízvilágban is.

De sietek megnyugtatni mindenkit, hogy a lazac távolról sem elengedhetetlen kelléke ennek a fogásnak – sőt, inkább csak a luxus kiegészítő, az ünnepi alkalmakra.

A főtt tészta a szósszal önmagában is isteni finom és kiváló vacsora, ráadásul percek alatt elkészíthető: amíg a tészta fő, a krémmel is elkészülünk.

Az avokádó nemcsak finom, de egészséges is: tele van nyomelemekkel, vitaminokkal és telítetlen zsírokkal, amelyek csökkentik a koleszterinszintet.

Jó étvágyat!