Kicsit zavarban vagyok, mert éppen arra készülök, hogy önnön maszkulinságommal szemben mesterségesen gerjesszek apró kérdőjeleket.

Mielőtt még komoly félreértések horgadnának fel olvasóinkban, gyorsan tisztázom a tisztázandókat.

Minden katonaviselt és/vagy kocsmába járó férfiember tudja, hogy koktélokat és likőröket öntudatos, heteroszexuális, közép-európai hímnemű felnőtt (társaságban legalábbis) nem fogyaszt, hiszen ez nem passzol a maszkulin énképünkhöz. Az Unicum, a Hubertus, illetve a Jägermeister ilyen vonatkozásban természetesen nem minősülnek likőrnek, mint ahogyan a korsó sörbe loccsintott féldeci tengerész-ital sem.

(Gyengébbek kedvéért: a rum szó már védett, ezért az aszfaltból és linóleumból készített ilyen jellegű italok üvegeire újabban ezt írják rá, de az igazi alkeszeket ez a nyelvi lelemény abszolút nem zavarja.)

Szóval a rum sem csinál koktélt az árpaléből. Azt, hogy az ember néha szívesen elszopogat egy-egy mojitót vagy daiquirít, titkolni illik, akárcsak a lapostetűt, az aranyeret vagy a politikai szimpátiát.

Szóval az a helyzet, hogy megkóstoltam az olasz citromlikőrt, a limoncellót és nagyon ízlett.

Ahogyan azt minden óvodás tudja az Alpoktól délre, az igazi limoncello a nápolyi öböl környékén készül, méghozzá csakis olyan citromból, amelyik a Sorrento I.G.P. (Indicazione Geografica Protetta, magyarul: Védett Földrajzi Megjelölés) jelzést viseli. Ezt – micsoda meglepetés! – Sorrento környékén és Capri szigetén termesztik. A legkedveltebb itteni fajta az „Oval di Sorrento”, amelyet becézve Femminello-nak neveznek, mert picikét elnyújtott, tojásdad alakja a pajzán helybélieket egy szép női mell formájára emlékezteti. A legízletesebb citromokat októberben szedik.

Persze számtalan limoncello-recept létezik; az olaszok úgy vannak ezzel, mint mi a halászlével vagy a lecsóval: minden helyi amatőr gasztronómus esküszik rá, hogy a Tökéletes Alkotás egyedüli letéteményese az anyja (La Mamma) vagy ő maga. Az is természetes, hogy minden – magára valamit is adó – olasz étterem a saját citromlikőrjével kedveskedik a vendégeknek.

Mi kétfajtát hoztunk haza; ez igazi sorrentói gyümölcsből készült, legalábbis a címke alapján. Csak 32 fokos, de ennek ellenére (vagy éppen ezért) nagyon aromás. Van, aki a 40-45 fokos limoncellóra esküszik – én olyat még nem ittam.

Igen, kérek.

Amúgy meg az olaszok digestivo-nak, vagyis emésztést elősegítő desszertnek isszák, de vannak olyan rugalmasak, hogy amikor étvágygerjesztőnek (aperitivo) kértük a kaja előtt, csak egy pindurkát rebbent meg a pincér szeme és már hozta is.

Egy kicsit csalódott voltam, amikor ezt a képet megnéztem, mert a valóságban az ital sokkal sárgább; nem tudom, miért nem adja vissza ez a rohadt gép a valódi árnyalatot… Limoncellós poharunk nincs itthon, ezért egy becherovkásba töltöttem, szerintem tökéletesen megfelel a célnak.

Talán ebben a körben mondanom sem kell, hogy a citromlikőrt behűtve, sőt, NAGYON behűtve fogyasztják; esetenként jégkockával.

Az óvatlan (és az olasz nyelv rejtelmeiben nem eléggé jártas) utazó az olasz üzletek polcain belefuthat olyan termékekbe, amelyek egy-két betűnyi különbséggel limoncellók: Limonetta, Limoncetta, Limonillo, satöbbi. Ha esetleg ilyet kapunk ajándékba, ne dobjuk ki; egy olasz biztosan harminc különbséget fel bírna fedezni köztük, de a mi – velőspacalon, fütyülős barackon és guargumin – szocializálódott ízlelőbimbóink nagy eltérést nem fognak felfedezni az említett termékek között.

Ezt itt balra még nem bontottuk ugyan ki, de nem látom, miért ne ízlene ugyanannyira, mint a sorrentói.

A limoncello születését is a szerzetesek nyakába varrják; állítólag ők kísérleteztek a 15. században a citromhéj és az alkohol, valamint a cukor háziasításával. Idejük mondjuk volt rá.

Egy csomó limoncello házirecept olvasható szanaszét a neten. Semmi jónak nem vagyok az elrontója, csak arra hívnám fel tisztelt olvasóink figyelmét, hogy a mifelénk kapható kommersz citrom héja borzasztóan át van itatva mindenféle tartósítószerrel és más disznósággal, úgyhogy ebből likőrt készíteni olyan, mintha citromos Fantát, Glialkát vagy azbesztet használnánk alapanyagként.

Ha van saját citromfa-ligeted, esetleg ismersz megbízható (de tényleg megbízható!!!) biokertészt, úgy rajta, de csak ekkor! Az eredményről meg írhatsz a kommentekben. És persze meghívhatod Csurtusékat egy jéghideg pohárkára…

Ja: a Bailey’s sikerén felbuzdulva pár éve elkezdték gyártani a Crema di Limoncello-t, ami tejszínnel feldobott citromlikőr, illetve a Limen-t, ami pedig citrompárlat (magyarul pálinka).

És akkor végezetül egy igazi olaszos limoncellós koktél:

Behűtött koktélospohárba tegyünk fél deci limoncellót, majd a poharat döntsük meg és finoman (hogy ne keveredjen!) öntsünk rá fél deci olasz presszókávét, majd (szintén óvatosan) további fél deci tejszínt rá, egy kiskanál domború részén lecsorgatva, FINOMAN!

Szeletelt (sorrentói…) citrommal szervírozzuk. Csin-csin.