Szögezzük le, hogy enni a Kaukázusban, az bizony élmény. A pozitív fajtából. Éppen ezért lesz még szó róla bőven. Most csak egy olyan kaját (??) mutatok meg, amihez még csak hasonlót sem láttam/kóstoltam eddig, de ha lenne itthon a piacon, szívesen enném.
Ez a csurcskelá.
Az angol útikönyvben, illetve a wikin ‘churchkhela’; az eredeti grúz, illetve örmény kifejezésekre pedig nem vállalkozom…

Ez a felszeletelt töltött kolbász pedig, amit a mellékelt képen is láttok, egy ÉDESSÉG. Na jó, nem nagyon édes, de mégiscsak desszertként kategorizálható a legjobban. Örményországban és Grúziában egyaránt nagyon népszerű és tuti, hogy mindkét náció saját találmányának tartja, amit a másik lekoppintott. Ez nem csak a csurcskelával van így, de ebbe most itt nem megyünk bele, hanem inkább megmutatom, milyenek ezek a kolbászok, amikor még nem szeleteltük fel őket. Először a jereváni piacon láttunk ilyet, aztán közértekben is felfedeztük hogy ott lógnak, és Tbiliszi utcáin is ott voltak az árusok (ez kicsit elmosódott, pardon…):

Húzom az időt, pedig sejtem hogy aki olvassa/nézi, az már kissé türelmetlenül kérdezi, hogy jóvanmá’, ott lóg, és fel lehet vágni szeletekre, de MI EZ?!
A belsejében magok vannak, ami legtöbbször mogyoró, de lehet dió is, és a magokat valami kulimász fogja össze ilyen kolbászka formájúra. A lényeg, és a különlegesség pedig pont a kulimász.
Hoztam haza belőle, és széles körben kóstoltattam. Többen birsalmasajtra tippeltek, pontosabban olyan birsalmasajtra, aminek nincs birsalma íze… Ráadásul a színe is különböző lehet, lásd fentebb.
Jó, nem húzom tovább :)
A kulimász, amely állagra teljesen jól asszociál a birsalmasajtra: sűrített szőlőmust. Ezért van fehér is, meg barnás, meg bordó színű, nyilván a különböző fajta szőlők mustjából. Szőlőtermesztésben pedig mindkét ország történelmi időkre visszamenően naggyon kiráj (mindketten elsőként készítettek bort a világon!! de tényleg…).
A másik nagy kérdés (már ha túlvagyunk a megfejtésen), hogy mi a fene az a csiriz, hogy na jó-jó, de hogy lehet a teljesen folyékony szőlőléből ezt előállítani?
Több magyarázat is volt, de végülis nem találtam senkit, aki a technológiát megvilágította volna. A wiki és az angol útikönyv (csak Lonely Planet útikönyvet találtam a Kaukázushoz, magyarul a világon semmi nincs), szóval ők azt írják: liszttel van sűrítve. Nekem gyanús, mert ízre, állagra nem olyan, sokkal inkább zselés.
Hallottam olyat is, hogy addig főzik, míg ennyire sűrű lesz. Így viszont egy ilyen kolbászkához kellene vagy 50 liter must (na jó, nemtommennyi, de túl sok!) – szóval szabad a gazda.
Aki tudja a receptet, kérjük ossza meg velünk.
A piacon természetesen mindenki adja a kóstolót, nem is lehet elutasítani; tényleg annyira kedvesek, és nincs durca, ha nem veszed meg tőlük.
Itt a fenti képen, a középső részen is lógnak még valamik, de azok nem csurcskelák. Ilyet is láttunk mindkét országban, és ha nem a kolbászkák mellett vannak kipakolva a zöldségesnél, azt hittem volna, hogy szép színes csomagolópapír.
Vettem ilyet is, naná. Így néz ki, ha nincs összegöngyölve:

Ez éppen piros, de van ilyen is mindenféle színben: fehéres, barnás, zöld, narancs… Állagra kicsit zselés, de nem megy szét, olyasmi mint egy nagy palacsinta (kb méretre is az óriáspalacsinta nagysága).
És nem, ez nem szárított/sűrített must :)
De gyümölcsből van ő is, viszont elképzelésem nincs, hogyan gyártják ezt a palacsintát a gyümölcsökből? Sőt azt sem tudom mit kezdenek vele? De kreatívan el tudom képzelni.
Fenti darab épp gránátalmából van, és jelentem: egy szem cukor sincs hozzáadva. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen visszaadja a gránátalma fanyar, savanykás ízét, sütemény-betétként biztosan kiválóan hasznosítható.

A turistás helyek környékén volt pár néni, aki csurcskelát, szárított gyümölcsöket árult, az ilyennek pedig standard turistaként nem bírunk ellenállni. Mármint én nem bírok….

A szőlő, a gránátalma, a gyümölcsök általában és az olajos magvak nem csak ezekben az ‘édességekben’ játszanak nagy szerepet, hanem az ottani gasztronómia jelentős alkotóelemei.
Én ezekben a desszertekben azt díjaztam a legjobban, hogy nem cukrozták agyon (sőt: egyáltalán), így a gyümölcsök, magvak eredeti, saját íze érvényesült.