Inni Írországban – a Guinness

A Guinnessről egy ír posztban megemlékezni olyan triviális és nyilvánvaló dolog, hogy sokáig gondolkoztunk: egyáltalán belevágjunk-e? Végül is megtesszük, hiszen kanadai beszámolónk sem úszta meg a juharszirup nélkül, márpedig ha választanunk kéne, hogy a kettő közül melyikből igyunk meg ebben a nagy melegben egy pintet, habozás nélkül (illetve habzással, he-he, milyen szellemesek vagyunk) a sör mellett voksolunk a faméz ellenében.

Mivel a műfaj (azaz a blog) keretei nem engedik meg a Háború és béke terjengősségét, sajgó szívvel szorítkozzunk az alapokra:

Az Írországban kapható Guinness más, mint a bárhol máshol fogyasztható export-változata. Ez nem marketingduma, hanem élelmiszeripari tényállítás: ahhoz, hogy a terméket hajón, illetve repülőgépen, majd vas- és közúton szállítani lehessen, egyfajta tartósítási eljárásnak kell alávetni. Nem mennék bele a részletekbe; dőljetek hátra a széketekben és egyszerűen higgyetek nekem. Ha emberek százmilliói elhiszik, hogy a világ legfőbb vezérlő elve a szeretet, ez sem okozhat megoldhatatlan problémát.

Mi itt, a kontinentális Európában hozzászoktunk ahhoz, hogy a sör alapból hidegen fogyasztandó. Nincs is ezzel semmi probléma, csak előre szólok, hogy az igazi vidéki ír kiskocsmákban (tehát nem a dublini Grafton Streeten, hanem mondjuk a Mayo megyei Tourmakeady-ben) hagyományosan langyosan isszák. Olyan helyen is jártam már (ha jól emlékszem, Corkban), ahol két Guinness-csap volt: amikor a csapos meghallja a vendég kiejtésén, hogy külföldi (ne is erőlködjetek: MINDIG meghallja), akkor kérdezés nélkül a hidegből csapol, amúgy a hazaiak a langyosból kapnak.

Semmi máshoz nem fogható bársonyosságát és a szokatlanul kemény habját többek között annak köszönheti, hogy a megszokott szén-dioxid mellett nitrogénnel is felütik, márpedig a Mengyelejev-táblázat hetedik rendszámú elemének buborékjai sokkal kisebbek, mint a vegyületé.

A Guinness logó a hivatalos ír nemzeti szimbólum, a hárfa. Hogy ez mi, miért és egyáltalán, egyszer talán majd kifejtem. A lényeg: a Guinness annyira demonstrálja ír jellegét, mintha nálunk a kecskeméti fütyülős barackpálinka hivatalos védjegye a koronás kiscímer lenne.

Külön fejezetet érdemelnének a hagyományosan szellemes Guinness-hirdetések és óriásplakátok. Szerintem a világ legjobb reklámszakembereivel dolgoztatnak kétszázötven éve.

Egyes kocsmákban a csaposok mintát csorgatnak a már említett, rendkívüli keménységű habjába és úgy szervírozzák. Itt a Szent Patrick-napi lóhere látható, de láttam már Bálint-napi szívecskéset is.

A Guinness-rendeléshez türelem kell, tudniillik a nitrogénes hab lassan ülepszik: egy tudományos igényességű tanulmány is készült, melynek konklúziója az volt, hogy az ideális pintet (a brit pint kicsivel több, mint fél liter, fix 568 milliliter) egészen pontosan 119,53 másodperc alatt lehet csapolni. Az első minőségellenőrzési módszer tehát az, hogy csekkoljuk a csapolási időt és ha túl gyorsan odateszik elénk, akkor máris gyanús. A dublini St. James’s Gate-i Guinness-központban (ahol természetesen Joyce-ra, pontosabban a Ulysses-re is megemlékeznek) döbbenetes választék található mindenből, ami a termék logóját, ízét, hangulatát hordozza: fel lehet öltözni tetőtől talpig Guinness-cuccba (a zoknitól és az alsónadrágtól kezdve a melltartón át a sérvkötőig és a többezer eurós öltönyig), lehet vásárolni Guinnesses lekvárt, kenyeret, vajat, óvszert (!) és nyalókát, létezik logós svájci bicska, napszemüveg, baseball-ütő, fűnyíró, Zippo öngyújtó és függöny.

Folytathatnám, de sose’ lenne vége.

Zárásul egy felháborító, vérforraló és égbekiáltóan szörnyűséges képpel  búcsúzom. Ezt a fotót a Guinness-látogatócentrum sörözőjében készítettem, ahol a belépőjegyhez kapott sörbónt be lehet váltani. Az antialkoholisták és kiskorúak persze kérhetnek kólát, gyümölcslét vagy ásványvizet is, amit nehezen bár, de meg tudok érteni. De az, amit ez a két csávó tett, túllép mindazon, amit a máskülönben oly toleráns énem szó nélkül elviselni tud: ezek a [moderálva] a világ egyes számú Guinness-szentélyében Heinekent kértek. És mi sem mutatja jobban az írek istenáldotta természetét: nem, nem lövették agyon őket, nem utasították ki az országból és nem üzentek hadat a nyomorult hazájuknak, hanem… hanem adtak nekik!

Pedig egyikük sem Chuck Norris volt; őt felismertem volna.

 A lényeg: ha Dublinban jársz, ki ne hagyd a fekete sört és a látogatóközpontot. No és persze ne feledd: a Guinness jó neked.

10 hozzászólás

 1. mxplanet — 2012-03-25 20:26 

blackcurrant toppal iszom szinte mindig. szentsegtores-e?

 2. tiboru — 2012-03-26 08:45 

Jujj…

 3. rorybreaker — 2012-03-26 23:40 

Nalunk Skociaban van cold es extra cold. Inkabb az extrat isszak, de lehet, hogy ok nem ertenek hozza :)

 4. tiboru — 2012-03-27 09:22 

Erre mondta megboldult nagyapám, hogy ahány ház, annyi lófütty :-)

 5. stoppos — 2012-03-27 12:27 

Svájcban pár éve egy ír csókával ittam guinesst. Az elején elnézést kért, mondta, hogy ő sajnos az átlag írtől eltérően lassan issza a sört. Előszöris vártunk amíg a barnaság eltűnik és csak a feket eszín marad, majd olyan tempóval nyomta be a sört, hogy követni nem bírtam. Pedig én meg gyorsan iszom a sört az átlag magyarhoz képest. A barnaság eltűnésére azért volt szerinte szükség, mert ha nem vársz befosat. No én vártam, de a hatodik így is megfosatott. :)

 6. tiboru — 2012-03-27 16:54 

Abba a hatodikba biztos tettek valamit :-P

 7. stoppos — 2012-03-27 17:41 

Később Angliában ittam pár helyi sört, mind fosatott. :D Szerintem velem van a baj.

 8. scarface — 2012-04-01 07:14 

4 éve élek Írországban, legtöbbször Guinness-t iszom a korcsmában. Bejártam a fel országot, a legkisebb falusi krimótól elkezdve, puccos szállodáig ittam mar “black stuff”-ot, de ezzel a langyos dologgal meg nem találkoztam…

 9. tiboru — 2012-04-02 11:35 

Én csak párszor voltam, a leghosszabb idő, amit egyhuuzamban ott töltöttem, az 2 hónap volt, de több helyen is ráfutottam a langyos verzióra. Igaz, ennek már jó pár éve (és most, hogy utánagondolok, főként Mayóban és Sligóban…)

 10. scarface — 2012-04-02 20:05 

Fele ország még hátravan, lehet hogy találkozni fogok vele. :-)
Eddig úgy látom, hogy sok a különbség a megyék között szokásokban!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.