Enni Izlandon – a rothasztott cápahús

Most biztosan elég rossz bizonyítványt állítok ki enmagam gasztronómiai tájékozottságáról, de ünnepélyesen be kell vallanom: nem tudom, rendeznek-e olyan vetélkedőt a világon, melynek célja a földkerekség legbüdösebb, legvisszataszítóbb szagú ételének kiválasztása. Mondom, fogalmam sincs, létezik-e ilyen verseny, de egyvalamiben egészen biztos vagyok: a legendás izlandi rothasztott cápahús előselejtezők nélkül ott lenne a döntőben (a durián méltó ellenfeleként), egyik nemzeti büszkeségünk, a pálpusztai pedig megszégyenülten és megalázottan szipogna a sarokban.

Ha Izlandon jársz, négy itteni, exkluzív dolgot feltétlenül meg kell kóstolnod: a perzselt birkafejet, a lundahúst, a bálnasztéket és a rothasztott cápát (helyi nyelven: kæstan hákarl). Mi a madarat kihagytuk (talán majd legközelebb), a másik három megvolt, de azt kell mondanom, hogy egyik sem hagyott olyan mély nyomokat bennünk, mint mai posztunk főszereplője, noha csak előételként volt alkalmunk megkóstolni. Erről a képet itt láthatjátok, a három cápadarab ott virít a pohárka brennivín (az itteni nemzeti ital, a köménymagos ízesítésű krumplipálinka) mellett. Nem akarok előreszaladni, de annyit már most elárulhatok: nem véletlen, hogy szíverősítővel tálalják.

A bennünket ismerők megerősíthetik, hogy nem tartozunk a könnyen megrettenő emberek közé. Ettünk mi már krokodilragut is Kubában (tényleg, majd erről is beszámolunk), a tengeri herkentyűket (az élő osztrigával az élen) kifejezetten szeretjük, csigát mi magunk is készítettünk már, a békacombot imádjuk, megkóstoltuk a midus balsamast, de el kell ismernünk, hogy a rothasztott cápa feladta a leckét; Csuri például csak megszagolta, de megkóstolni nem volt hajlandó, mondván: mindennek van egy határa. Én bizony legyűrtem mindhárom falatot, s azt kell mondanom, hogy a gyorsan utánaküldött snapsz soha nem volt még olyan jótékony hatással háborgó gyomorra.

De lássuk, mi a jófranc ez az étel.

Az alapanyagot a grönlandi cápa (somniosus microcephalus) szolgáltatja. Ez az állat az észak-atlanti vizekben él, s emberemlékezet óta vadásznak rá, annak ellenére, hogy húsa (legalábbis nyersen) erősen mérgező a benne magas koncentrációban jelen lévő ammóniaszármazékok miatt (főleg a trimetilamin-oxid a hunyó). Az izlandiak (a biztosan számos ember- és kutyaéletet követelő tanulóidőszakot követően) rájöttek, hogy ha az elejtett cápa húsát jó sokáig erjesztik (csúnyább szóval: rohasztják), az ammónia egy része (mondom: egy része) távozik, s a hús fogyaszthatóvá válik.

A cápát felszeletelik, a húst hagyományosan elássák (mostanában már komposztládákhoz hasonló tárolóedényekben, földdel és homokkal beborítva), s hagyják pihenni, gyakran hónapokig. Miután a méreganyag távozott, előszedik, letisztogatják, majd a csendesen bomló, továbbra is orrfacsaró szagú darabokat felakasztják száradni, további hetekre. Miután a szakértők (akik – emberfeletti bátorságról téve tanúbizonyságot – rendszeresen megszaglásszák, megtapogatják, sőt megízlelik!) úgy döntenek, hogy a folyamat bevégeztetett, a porhanyós, nagyjából szalonnaállagúvá vált húst apró darabokra vágják, s az ily módon készen áll a fogyasztásra.

A gasztrolegendák szerint az erjesztési folyamatot annó állítólag azzal is gyorsították (remélem, a múlt idő használata tényleg indokolt), hogy a mester és népes családja időről időre rávizelt az érlelődő húsra.

Előételként, pálinkakorcsolyaként, de főételként is tálalják. A cápahús fogyasztása a külföldiek között tradicionálisan sok mókával, nevetéssel és hányással ötvözött esemény, amit a bennszülöttek elnéző mosollyal és csendes rezignáltsággal vesznek tudomásul. Gondolom, mindent elmond az a tény, hogy Gordon Ramsey (a skót fenegyerek-szakács) egy kiadósat rókázott, amikor először megkóstolta.

Az íze tökéletes összhangban van az illatával, amit csak (és most keresem a szalonképes, ugyanakkor a valóságot leginkább megközelítő hasonlatot) leginkább egy ötvenes évekbeli havasalföldi falusi iskola fiúvécéjében egy forró nyáreleji napon uralkodó szagorgiához lehet mérni. Kimondom, mert nem félek a szavaktól és nekem már nincs veszítenivalóm: az izlandi rothasztott cápahús kifejezetten, egyértelműen és határozottan csípős vizeletszagú és (noha még nem kóstoltam) vizeletízű. Már ha el tudunk képzelni harapható és enyhén kocsonyás vizeletet.

Az íz elég tartósnak bizonyult, noha – és megismétlem – csak három falatot ettem belőle. Nem csak a szádat borítja be, hanem az orrodat, a teljes nyálkahártyát és (szerintem) az összes pórusodat. Ilyen lehet egy zuhanyozás, ha szappan helyett repülősót használsz.

Mindezek ellenére nem bánom, hogy kipróbáltam. Elfelejteni biztosan nem fogom. És ha tényleg ez volt az egyik kedvencük, innen kezdve mindent elhiszek, amit a vikingekről valaha is olvastam.

Közértben ne nagyon keresd. Én szerettem volna venni egy (természetesen nagyon jól lezárt) zacskónyit, hogy bevállalósabb barátaimat meglepjem vele, de érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy csak éttermekben, továbbá egyes – speciálisan kijelölt – élelmiszerüzletekben és piacokon szabad forgalmazni, ilyenekre meg sajnos nem jutottunk el. De az is lehet, hogy a légitársaságok tiltatták be, elvégre a repülésbiztonság mindenek felett.

13 hozzászólás

 1. tiboru — 2012-10-14 12:07 

Meakulpáznom kell: a poszt elolvasásakor Csuri jelezte, hogy bizony ő is megkóstolta, de ez (biztosan a pillanat feszültségéből kifolyólag) kiesett a memóriámból.

 2. geza2 — 2012-10-14 13:23 

@tiboru:

megrázó lehetett az a pillanat :-)

 3. Rókakígyó — 2012-10-14 19:08 

maxi riszpekt! Állítólag a tetthelyen mindig rendelkezésre áll egy vödör.

 4. Rókakígyó — 2012-10-14 19:09 

Az nem teljesen világos, hogy annak a nyomorult állatnak a megevését miért erőltették annyira. Ami nem ehető az nem ehető és kész.

 5. pancer1 — 2012-10-14 22:43 

Én erről olvastam egy skandinávos fórumban az indexen anno. Azt írta a skandinávszakos gyerek hogy az izlandiak annyira mostoha körülmények közt éltek, és csórik voltak hogy (hasonlóan a birkafejéhez és mindenéhez) partra vetett dögbálnát, és egyebet is megettek sokáig.

 6. rognork — 2012-10-15 07:49 

be basszus, a tenger mellett már nehogy annyira csórók legyenek, hogy a rohasztott-döglött-elvermelt szart is megegyék. vagy egészen az ősemberekig vissza tudják vezetni a családfát, akik tényleg dögöt ettek. vagy csak kitalálták az egészet, és össznépien ezzel szopatják a turistákat, és jót röhögnek ramsay-n.

 7. sztupi — 2012-10-15 17:26 

Én nem tudom milyen ez a cápahús, de azért had kelljek védelmére a Limburgi sajtnak. Annak olyan a szaga mint a háromhetes vizihullának.
Csak tényként közlöm, hogy egyszer sikerült anyósomat kikergetni vele a konyhából. De mit a konyhából , még a házból is kiszaladt.
Az íze , az íze az viszont isteni.

 8. tiboru — 2012-10-15 18:33 

@sztupi:

Hát nagyon büdös és ugyanakkor nagyon finom kaját már én is ettem egy párat, de olyat, amelyik büdös is ÉS az íze is durva, a cápáig még nem.

 9. bedivere — 2012-10-15 19:50 

Tiboru, dongót tett ez a poszt a fülembe… Ha egyszer alkalmam nyílik majd rá, biztos kipróbálom. Azt hiszem nem kell annyira megijedni, az izlandi éghajlaton nem sok káros mikroorganizmus lehet még a rohadó cápahúsban sem :) A vizeletet sokáig jó fertőtlenítőnek gondolták – az ausztrál börtönökben a rabok korbácsolása után egy smasszer a földre brunyált, majd a szerencsétlent belefektették, a seblázt megelőzendő…

 10. sztupi — 2012-10-16 13:13 

@sztupi: Ezert rispect is , de hatalmas.

 11. doktorroth — 2013-01-25 09:35 

a Svédországban oly népszerű Sürströmminget is kóstoljátok meg, bátran ajánlom, nem is kifejezetten csak az íze miatt, de a fogyasztásához szükséges rituálé is megér egy misét…
kinyitni azonban csak víz alatt szabad.

 12. tiboru — 2013-01-26 12:36 

@doktorroth:

Hát ezzel felkeltetted az érdeklődésünk, az biztos :-) Köszi a tippet, ha összejött, majd megírjuk milyen volt!

 13. tudi — 2015-10-08 16:41 

@tiboru: Látom már megelőztek én is pont azt akartam ajánlani (bár szerencsére még nem volt hozzá szerencsém, de lehet ne is legyen). Íme hozzá egy kis “kedvcsináló” :)
https://www.youtube.com/watch?v=_haw_YDC_zo

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.