Ahogyan azt már beharangoztuk, Saint-Maximinben – szerda lévén – pont elkaptuk a heti piacot, amelyről most bemutatunk pár – főként gasztronómiai vonatkozású – képet.

Kívánunk minden olvasónknak kellemes október huszonharmadikázást, s kifejezzük abbéli reményünket, hogy miután mindenki épen és egészségesen hazatért az ízlésének leginkább megfelelő holnapi utcai rendezvényről, rossz érzések (és külső-belső sérülések) nélkül csorgathatja nyálát a poszt olvasása közben.

Az első képen a gyümölcs-felhozatal egy része, végül is semmi különös, amit mondjuk a gyáli piacon szezonban ne lehetne megvenni (talán a füge kivételével). Még a zöldessárga műanyag lavór is ismerős lehet.
A zöldségekre ugyancsak igaz, amit a gyümölcsöknél írtam; talán az articsóka lóg ki a sorból, amit lefényképeztem ugyan, de a fotót nem találom.
Most, hogy adtunk az egészséges táplálkozásnak, lássuk a kedvenceimet: a kolbászokat és szalámikat. Talán szükségtelen hangsúlyoznom, hogy amit itt árulnak, az mind kézműves termék. Ennél a pultnál tizenkétféle kolbászt számoltam össze.
Itt azokat látjátok, amelyekből hoztunk is pár darabot: szamárhúsból, illetve bikából készült a finomság. A harmadik diós, míg a negyedik olívabogyós volt. És nem volt drága; a lányarasznyi, kábé húszdekás kolbászkák darabja 5 euró volt, de tízért hármat adtak.
Ennél a kolbászosnál (szalámisnál? De most tényleg: a méreten kívül mi a különbség?) a klasszikusokon kívül már kacsából és struccból készültet is lehetett kapni, no meg mandulásat, mogyorósat, sajtosokat, és természetesen (Provence-ban vagyunk!) ezerféle fűszerrel megszórtat. Itt 27 féléből válogathatott az érdeklődő.
Na jó, legyen ez akkor az utolsó kolbászos kép. Ugye, milyen jópofán formabontók? Az itteni szakosodás a vadhús volt: a hagyományos ízeken kívül szarvasból, vaddisznóból, őzből és hódpatkányból készült csemegét is árusítottak. A hódpatkány nekem nem volt meglepetés, mert már ettem Temesváron még gyerekkoromban (kolbászt is és vadasan is), de biztos vagyok abban, hogy sokakat elriaszt a neve. Ha azt mondom, hogy nutria, talán többeknek ismerős. A finnyások ne nézzék meg a neten, hogy hogy néz ki szegény; nem tehet róla, a húsa meg nem rossz, szerintem a nyúlra hasonlít.
Ha már fűszerről esett szó, tessék egy kis mustra azokból a magvakból, darálmányokból, morzsalékokból és mindenféle növényi bizbaszból, amit errefelé, Dél-Franciaországban orrba-szájba használnak. Csak borsból van vagy tíz alfaj, és akkor nem beszéltem a zöldfűszerekről. Az embernek tényleg az az érzése, hogy a provanszálok mindent letépnek, megszárítanak, megőrölnek és az ételre szórnak, ami fotoszintézissel működik.
A híres neves nevezetes tapenade; majd pont ez fog hiányozni… Az alap-tapenade egy apróra vágott kapribogyó-olajbogyó (FEKETE olajbogyó, nem zöld!) kombó, kikeverve és olívaolajjal krémesítve, de millió változata van, annak függvényében, hogy milyen adalékanyagokat tesznek még bele: zöldfűszerek (naná…), paradicsom, bazsalikom, kapor, citrom, fokhagyma, fűrészpor, mittudomén, de létezik szardíniás, borókabogyós, padlizsános vagy akár konyakos tapenade is (hogy a szarvasgombásról ne is beszéljünk…). Lehet kenyérre kenni, húst tölteni vele, a biofitness megszállottjai zöldséggel (sárgarépa, zellerszár, spárga, stb.) is mártogathatják. Noha az az igazi, amit az ember odahaza, a konyhájában készít, azért pár tucat félét a piacon is lehet kapni. Persze kóstolni is szabad (a friss, ropogós bagett alapfelszerelési tárgy egy tapenade-árusnál), és pár verziót ott, a szemed előtt készítenek el ezekkel a jópofa présekkel. Ha nekiálltok, egyvalamire kell csak odafigyelnetek: nem szabad teljesen pépesíteni, tehát óvatosan az endékás turmixgépekkel; egy jó tapenade egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit!) darabos. És nála már csak a tömény tojássárgája a jobb epehajtó.
Tessék, ha azt hitted volna, hogy olajbogyóért majd el kell ugrani a bótba… Ennél a pultnál például 16 féle natúr, illetve további 10 féle töltött, illetve ízesített olajbogyót lehet vásárolni. Van itt olasz, görög, spanyol, török, portugál és természetesen francia földről származó is; zöld, fekete, félzöld, félfekete, vörösesbarna, magozott, magvas, kicsi, nagy, friss, szárított, félszárított, aszalt, pácolt, abált…
Ha már túlságosan sós lett a szátok íze, egy kis mézzel meg lehet édesíteni. Különböző virágmézek, méhpempő, természetes viasz, propolisz, egyszóval minden, ami a méhek bármelyik testnyílásán távozik, mi pedig nagyrészt megesszük, mert nagyon egészséges (és részben még finom is).
Piacozás közben az ember még akkor is megéhezik, ha az isten azzal verte, hogy nem magyarnak, hanem franciának született. A sült húsok (a csülöktől a csirkéig) teljesen olyanok, mint idehaza, csak a grillező tepsijébe tesznek krumplit, hogy a lecsöpögő zsír megtegye a magáét. Óriási hiányosság (és ezért nem fogok odaköltözni), hogy sem sültkolbász, sem pedig lángos nincs. És jóféle savanyúsággal (csalamádéval, vecsési káposztával, cseresznye- vagy almapaprikával) is vagyonokat lehetne szerintem keresni, habár ezekkel a franciákkal sosem tudhatja az ember.
Nehogy azt higgyétek ám, hogy egy zabagép vagyok, aki a sertészsírtól fényes ajkakkal, valamint a koleszterintől beszűkült tudattal kizárólag a hasára gondol. Itt felül például a környék szappankészítőinek munkásságát láthatjátok. Természetesen bioszappanról van szó (remélem, legalább ti tudjátok, hogy ez mi a francot jelent), de a szaguk egészen finom – már ha valaki kedveli az ilyesmit. Szerencsére a fel-feltámadó szél a pecsenyesütő felől fújt, enyhítve néha a mindent beborító virágillatot.
És hogy valami tartós (?) használati eszköz is legyen a dologban: zárásként íme két fotó a helyi cserepesek, fafaragók és díszedénykészítők produktumairól. Nem értek hozzá, de egyik-másik nem néz ki rosszul; gondolok itt főleg az első kép bal felső sarkában látható égetett agyagkrokodilokra és békákra. Kerti törpét, milói Vénuszt meg kettétört ión vagy korinthoszi oszlopot nem láttam, pedig igény biztosan lenne rá. Hopp, ezt majd’ elfelejtettem: Edith asszony paellát varázsol, amiből a piacon is lehet falatozni, de kérésre akár házhoz is megy, hogy elkészítse ezt az (eredetileg spanyol) sáfrányos rizses finomságot rákokkal, kagylókkal és csirkehúsdarabokkal. Nem tudom, magyarországi bevetést vállal-e, de ott a telefonszám, meg lehet próbálni…