Hát először is: Boldog Új Évet mindenkinek!
Ez csupán egy villámposzt lesz arról, hogy mi volt a szilveszteri vacsoránk, mert ünnepek előtt mindig mindenki kajákról beszél, ír, fényképel, de miért ne lehetne ünnepek után is?
A klasszikus újévi menüben ugyebár malacsültnek kellett volna szerepelnie, meg virslinek és korhelylevesnek, lencsének és hirtelen nem is tudom kifelejtettem-e még valamit? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az a szokás, hogy Karácsonykor halat kell enni, engem (bevallom) mellbevert, mikor áttelepültem Magyarországra. Halat??? Szeretjük, rendben, na de Karácsonyra??
Mikor minden pendelyes kisgyerek tisztában van vele, hogy ilyenkor töltött káposzta dukál, füstölt húsokkal, előtte pedig borleves.
A borlevest majd Sanya leírja, a töltött kápit viszont most elmesélem én nektek, méghozzá oly módon, hogy kezdők is bátran belevághatnak! Semmi ördöngősség, bárki meg tudja csinálni!
Az úgy történt, hogy a tegnap körülnéztem a kamrában, s közben azon gondolkoztam: mi a francot lehetne vacsorázni? Sok macera lehetőleg ne legyen vele, legyen valami köze a tojáshoz (a vérképem szerint ugyanis szervezetem koleszterinmutatója az egészségügyi határérték alá zuhant), lehessen hozzá sört inni (ezekben a forró nyári napokban a kiszáradás is valós fenyegetés), szóval nem volt könnyű dolgom. A polcokon való matatás közben (lengyel halkonzerv, román májpástétom, észt mentás méz – egyik sem az igazi), szinte megbújva a dobozos csicseriborsó és a pácolt mókuscombok mögött egyszer csak a kezembe került egy befőttesüveg, telistele házas, előfőzött csigával, amit két éve még Baszkföldön vettünk. Ez lesz az! – örvendeztem. Csigás omlett!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A jómúltkorában (Franciaország kapcsán) már írtunk a csigákról, illetve a csigaevésről, de meggyőződéssel vallom, hogy egy kajáról igazán hitelesen csak úgy lehet nyilatkozni, ha az ember legalább megpróbálja azt saját kezűleg elkészíteni. A jelenlegi forró nyár egyik záporos-zivataros napját követő háztáji csigainvázió tökéletes alkalmat biztosított arra, hogy régóta dédelgetett tervem (a saját csiga elkészítése a kezdetektől a végéig) konkrétumai is körvonalazódjanak.
A most következő poszt írott része és képanyaga alkalmas arra, hogy sértse egyesek érzékenységét, ezért csak az kattintson a lenti “Folytatás” linkre, aki úgy érzi, hogy valóban kíváncsi a csigaelőkészítés kulisszatitkaira, s elég erős lelkileg ahhoz, hogy ennek dokumentálását végig is nézze.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hát ez aztán egyszerű lesz – ígérem -, mint a barlangrajz. Nincs olyan ember, aki ne tudná elkészíteni. Finom, olcsó; mi kellhet még? Napjainkban, a mindenféle, ismeretlen összetételű felvágottak korában, amikor egy virsli vagy szalámi eredeti alkotóelemei olyan homályba burkolóznak, mint a Coca-Cola receptje, egy színtiszta, azonosítható húsdarabot az asztalunkon, majd a tányérunkon tudni: kész felüdülés. A dolog lényege: veszünk nyers sertésnyelvet, megfőzzük, majd – melegen vagy hidegen – megesszük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
