Az odesszai Privozt – általánosságban – már bemutattuk az olvasóknak a Csurtusblogon, s eljött az ideje, hogy itt, a Gasztroutazásokon egy kicsit lemerüljünk a pultok szintjére, az árusok és az áruk közé. Mai fotóösszeállításunk a piac számunkra egyik legegzotikusabb részlegét, a halasokat szeretné megmutatni.
Hát ez aztán egyszerű lesz – ígérem -, mint a barlangrajz. Nincs olyan ember, aki ne tudná elkészíteni. Finom, olcsó; mi kellhet még? Napjainkban, a mindenféle, ismeretlen összetételű felvágottak korában, amikor egy virsli vagy szalámi eredeti alkotóelemei olyan homályba burkolóznak, mint a Coca-Cola receptje, egy színtiszta, azonosítható húsdarabot az asztalunkon, majd a tányérunkon tudni: kész felüdülés. A dolog lényege: veszünk nyers sertésnyelvet, megfőzzük, majd – melegen vagy hidegen – megesszük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Guinnessről egy ír posztban megemlékezni olyan triviális és nyilvánvaló dolog, hogy sokáig gondolkoztunk: egyáltalán belevágjunk-e? Végül is megtesszük, hiszen kanadai beszámolónk sem úszta meg a juharszirup nélkül, márpedig ha választanunk kéne, hogy a kettő közül melyikből igyunk meg ebben a nagy melegben egy pintet, habozás nélkül (illetve habzással, he-he, milyen szellemesek vagyunk) a sör mellett voksolunk a faméz ellenében.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Előre szólok, hogy nagyon durva sorok következnek! Csak azok olvassák tovább, akik úgy érzik: már letettek valamit a társadalom Nagy Közös Asztalára, s névjegykártyájuk láttán Szent Péter elégedetten biccent majd, ha elérkezik az Idő, amikor mindannyian bekopogunk azon a bizonyos kapun, hogy elfoglaljuk megérdemelt helyünket Odaát.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
