Arról posztot írni, hogy mi mindent lehet Párizsban enni, balgaság lenne, enyhén szólva. Mert mindent, és mindenből mindenfélét, és mindenféléből bármennyit.
A tipikus francia kávéházi reggeliről, a cafékról és a párizsi pincérekről már regéltem, nézzük most, hogy reggeli után mit lehet az arcunkba nyomni, teszem azt sétálgatás közben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pár nappal ezelőtt jöttünk haza a legkisebb balti államból (a kifejezetten turisztikai érdekességeket a Csurtusblogon olvashatjátok majd az elkövetkezendő időszakban), és 2:0 szavazati aránnyal úgy döntöttünk, hogy – abszolút naprakészségünket bizonyítandó – az észt gasztronómiáról mesélünk nektek.
Nos, ha rövidek és lényegretörőek szeretnénk lenni, ez a poszt mindössze ennyiből állna: kedveseink, észt gasztronómia nem létezik. Köszönjük a figyelmet. Csurtusék azonban imádják hallatni a hangjukat, ezért a fenti (kicsit sommás) ítélet részletesebb indoklását (és apró, hangsúlybeli ellentételeit) az alábbiakban olvashatjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Én (mármint Csuri) újabban legfeljebb utazgatni érek rá nagy ritkán, de írni róla, az már nem nagyon fér bele… Párizsi élményeink leírásából viszont szeretném kivenni a részem, ezért bele is kezdek, méghozzá a leg (vagy az egyik leg)lényegesebb elemmel: a gasztroélményekkel. Ahányszor eddig Párizsban jártunk, mindig végigkóstoltuk a várost, aminek kézzelfogható bizonyítékairól már eddig is olvashattatok jó pár francia gasztroposztot, no és majd még jönnek hasonlóak… Most egy vegyes egyveleggel szolgálok, melynek témája a párizsi kávéház.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Itt ismét Csuri beszél!
Hát először is, kedves feleim, aki Pozsonyban járt és azt állítja hogy egyetlen nyavalyás kocsmát nem talált, nos az, háááát, nagyon béna kell hogy legyen.
A belváros telidesteli van kávézókkal, éttermekkel, kocsmákkal és egyéb olyan helyekkel, ahol enni-inni lehet, és ezek között nagy számban vannak roppant kellemes és hívogató helyek is. Ráadásul amikor ott jártunk (november vége, hétköznap), majd’ mindegyik tele is volt, főleg a kávézók. Munkaidőben. Szóval van élet :)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Továbbra is Csuri beszél!
Mit lehet/érdemes enni Izraelben? Van-e olyan, hogy izraeli konyha?
Nos, ahogy az ország maga észveszejtően multikulti, amit én egyébként hallatlanul élveztem, ugyanúgy a konyha is sokszínű – mi mást tehetne?? Keverednek itt a keleti ízek (ezek eléggé meghatározó módon) a közép-európai hagyományokkal, egyre inkább az orosz kulináris szokásokkal, és akkor az egészet tessenek mégiscsak egy mediterrán fílingbe oltva elképzelni, már csak az éghajlat adottságainak megfelelő alapanyagok miatt is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb tenger gyümölcsei témájú gasztroposzt következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A különféle növényi magvak darájából készült kása a világ egyik legegyszerűbb, ugyanakkor legkevésbé karakteres étele. Ami engem illet, gyermekkorom óta elemi erővel igyekszem ellenállni azoknak a próbálkozásoknak, amelyek családtagjaim irányából felém irányulnak, és a puliszka elfogyasztására próbálnak rávenni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tipikus madeirai sütemény a bolo de mel, vagyis a cukornád-mézzel készített, helyi érdekű kalács. Hogy őszinte legyek, nem egy nagy durranás. Az általunk megszokott, hasonló cuccoktól abban különbözik, hogy nem egy légies, szivacsos, könnyű testű édesség, hanem igenis jó nehéz, sűrű, kiadós és nagyon laktató. És persze elképesztően tartós: hónapokon keresztül eláll, gyakorlatilag változatlanul megőrizve élvezeti értékét (már ha van neki olyan). A bolóra mandula és/vagy dió és/vagy mogyoró szórandó, gazdagon.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Párizsban járva az ember óhatatlanul szembesül azzal a (lassan a történelem ködébe vesző) ténnyel, hogy egykoron Franciaország bizony komoly gyarmattartó nagyhatalom volt. Erre nem csak a roppant színes utcakép enged következtetni (a gondolatot nem folytatom, mert megint lerasszistáznak), hanem az éttermek kínálata is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ismét egy gasztronómiai gyors numera következik; aszkéták és vegetáriánusok szíveskedjenek egy bloggal odébb fáradni. Mondjuk a teás-pirítóskenyereshez.
Mai főszereplőnk a fekete kagylók családja (mytiloidae). A belga konyha megkerülhetetlen szereplői; olyanok ők a kétnyelvű nyugat-európai országnak, mint a pacal vagy a lecsó Pannónia/Hungária népének. Ha Belgiumban jársz, egyszer ki kell próbálnod a műfajt, amit furcsa kettősség jellemez.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyetlen, Portugáliáról szóló beszámoló sem lehet teljes a bacalhau megemlítése nélkül. Portugália bacalhau nélkül olyan lenne, mint Franciaország bor, Anglia köd, vagy Magyarország hazudós politikusok nélkül: elképzelhetetlen és unalmas.
Észak-Belgiumból (azaz Flandriából) már csak egy ugrás Hollandia; a Benelux államokban még magyar szemmel és mértékkel sincsenek távolságok, ezért aki mondjuk Antwerpenig elmerészkedik, annak ajánlani tudjuk, hogy lépje át a (természetesen csak a térképeken létező) határt és az első holland városban (még mielőtt olyan haszontalan dolgokkal múlatná az időt, mint múzeumok, szobrok, képtárak meglátogatása) feltétlenül térjen be egy indonéz étterembe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Első emlékezetes olívaolajos élményem 17 évvel ezelőttre datálódik, amikor is egy évet Párizsban éltem egy barátunknál, Lucie-nél.
Volt neki egy Fatima nevű algériai bejárónője, aki a kiváló (kézi!! mondhatni „originált”) kuszkusz-készítés mellett azzal is beírta magát a nagy gasztronómiai aranykönyvembe, hogy időnként hozott nekünk az otthonról kapott olivaolajból.
Ő azt mondta, hogy ez a legtisztább olaj, mert meg van mosva.
Gondoltam, a franciatudásom hiányosságai miatt nem értem, hogy mire gondol, ezért visszakérdeztem: megmosva?? Mivel mosták meg?
Hát vízzel, felelte Fatima, a legnagyobb természetességgel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A kanadai zászló nem szorul különösebb bemutatásra. A juharlevél informálisan már az 1700-as évek elején felbukkant tartományi szimbólumként, s ezt a 11 csúcsos vörös változatát középponti elemként tartalmazó nemzeti lobogót először 1965-ben vonták fel az ottawai Parlament előtt. A zászlóról itt és most csak ennyit. Szép.
És hogy mit keres egy nemzeti zászló egy gasztroblogban? Nos, mai posztunk fő témája a nevezetes juharszirup, amelyet – ha máshonnan nem – a nők által különösen kedvelt Esőember című filmből ismerhetünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Olvasóink tudhatják, hogy nem esünk zavarba, ha evés-ivásról van szó, és éhezni-szomjazni sem szoktunk. Baszkföldön azonban az evésért, bizonyos értelemben, meg kell dolgozni.
Szóval nem egyszerű, véreim, nem egyszerű! De azért megoldható :) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A francia kultúra nagy tisztelőiként mindig is igyekeztünk megragadni az alkalmat és továbbadni barátainknak azt a keveset, amit a gall civilizáció pereméről összecsipegettünk, úgyhogy eljött az ideje a békacombnak is. Már csak azért is, mert egyik nagy kedvencünkről van szó, s ennek bizonyítékait a posztban is láthatjátok majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A címben szereplő ír (gaeilge) szó archaikusabb formája a szélesebb körben elterjedt bricfeasta-nak, ami simán reggelinek fordítandó.
Tudjuk, hogy egy dublini szállodában szervírozott kaja sohasem fogja megközelíteni teszem azt egy Mayo megyei falusi panzióban felszolgált csodát (pár évvel ezelőtt ez utóbbiban is volt részem, de sajnálatos módon nem volt nálam fényképezőgép), de ettől függetlenül valami kapaszkodót csak ad a tájékozódni vágyónak. Következzék tehát az ír reggeli. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogyan azt már többször bátorkodtuk megemlíteni, Csurtusék mindenféle, reálisan bekövetkező élethelyzetre fel szeretnék készíteni olvasóikat. Ezen ars poetica jegyében már mindenki tudja, mi a teendő, ha a brit uralkodó meghívná a jachtjára vacsorázni.
Mivel az ördög nem alszik, az osztrigák, illetve az osztrigaevés sem maradhat ki a kötelező tananyagból. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy olyan országban, amely nem egészen 150 évvel ezelőtt még vagy hat (többé-kevésbé autonóm) államból tevődött össze, vakmerőség egységes konyháról beszélni. Ezt a szarvashibát nem is követjük el, ezért csak olyan általánosságokról írunk, amelyekkel az átlagos turista óhatatlanul találkozik, s olyan alapismereteket osztunk meg veletek, amelyeknek egy itáliai utazás során talán hasznát veszitek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mai posztunknak az az előre kitervelt, galád szándéka, hogy egy kis ízelítőt adjunk a világ gasztrosznobjainak egyik kedvenc ételéből (amit a békesség kedvéért nevezzünk inkább fűszernek), a titokzatos szarvasgombából. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
