A Kentucky-csirke

tibavAmikor három héttel ezelőtt az Indexen megjelent ez a rövid írás (mert ugye cikknek azért nem nevezném), borítékolható volt, hogy tízezrek fognak a legközelebbi élelmiszerboltba rohanni azokért az összetevőkért, amelyek egy átlagos magyar konyhában nem lelhetők fel, majd egy-két tucat csirkeszárnyat, esetleg combot beszerezve nekiállnak kipróbálni Sanders ezredes állítólagos titkos receptjét. Noha mindig igyekeztem elkerülni a mainstream által diktált trendeket (nem csak gasztronómiában), én sem tudtam ellenállni a kísértésnek.

Elöljáróban elmondom, hogy én bizony szeretem a KFC-t. Nem mondom, hogy nagyon gyakori vendége vagyok, de átlagosan azért két-három hetente lenyomok egy-egy csípős csirkeszárnyadagot és mondjuk havonta-hathetente egyszer még otthonra is veszek egy harmincas hot wings kosarat, amit Csurival ketten lazán betermelünk vacsorára. Szóval igen, engem is megkísértett a recept, naná, hogy kipróbáltam.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac: Tolosa, Baszkföld

Tolosa városról volt már szó. Fejtegettem, hogy mennyire kiváló támaszpont Baszkföld meghódításához, de önmagában is egy nagyon kellemes, szép kisváros, kábé az általunk kiszemelt terület közepén.
Belvárosában, az Oria folyó partján, a régi híd és a templom szomszédságában nagyon figyelemfelkeltő egy fehér, üvegezett, árkádos csarnok.
A szálloda recepciós lányaitól megtudtuk, hogy ez a heti piac színtere… Márpedig ha Csurtusék piacról hallanak, azt megnézik maguknak.

És megmutatják nektek is.

Lazac, egyszerűen

No, nem azt állítom, hogy minden nap ilyet eszünk (sajnos), de ma már ez sem olyan elérhetetlen.
Bár…. a mellékelt képen látható alapanyagból csak az alma hazai, a lazacszeleteket az apukám hozta annó Svédországból, ahol horgászni járt.
Ezt azért nem ő halászta, de stílusos vásárfia egy horgászás után, nem?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Virtigli európai tea

Észrevettétek már, hogy egyre több olyan ételt-italt fogyasztunk el, amelynek a származásáról elképzelésünk sincs? Most nem arra gondolok, ami természetes módon beugrik mindenkinek, nevezetesen hogy jó lenne tudni melyik almaligetből származik az almám, hanem arról, hogy jó lenne tudni, hogy amit eszem-iszom az fán terem, vagy a földön, és valaminek a gyümölcse vagy a gyökere?
Most tedd a kezed a szívedre, és valld be: nem biztos hogy kapásból megmondod hogy néz ki az ananászfa – hoppá! lehet hogy nem is fa??? – vagy hogy a a kiwi, avokádó bokron terem vagy hol is…? Tisztán előtted van a kávé, kakaó vagy tea akkor, amikor még csak valaminek a termése? Vagy levele. Vagy mi…. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szilveszteri vacsora

Hát először is: Boldog Új Évet mindenkinek!

Ez csupán egy villámposzt lesz arról, hogy mi volt a szilveszteri vacsoránk, mert ünnepek előtt mindig mindenki kajákról beszél, ír, fényképel, de miért ne lehetne ünnepek után is?

A klasszikus újévi menüben ugyebár malacsültnek kellett volna szerepelnie, meg virslinek és korhelylevesnek, lencsének és hirtelen nem is tudom kifelejtettem-e még valamit? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – Jereván

Sajnos, Jerevánból úgy kellett hazajönnünk, hogy az örmény főváros ikonikus fedett piacát, a híres Pak Sukát nem tudtuk megnézni. Idegenvezetőnk, Garik keserű tájékoztatása szerint a helyi ingatlanoligarchák közötti befektetési háború miatt éppen (remélhetően csak ideiglenesen) zárva tartott. Ennek helyére ugyanis az egyik milliárdos gazember lakóparkot, a másik bűnöző (Garik jelzői) mozival súlyosított bevásárlóközpontot tervez, s ahogyan az ilyenkor lenni szokott, még nem dőlt el, hogy a főpolgármesteri hivatal melyik korrupciós ajánlatot fogadja majd el. A városvédők azonban harcban állnak, a bontás még nem kezdődött el, de a vita idején a Pak Suka nem fogadja sem a kistermelőket, sem a vásárlókat.

De ne keseredjünk el. Bízzunk abban (elvégre nem kerül semmibe), hogy a dolgos örmény nép győzni fog, s addig is nézzünk körül a kettes számú jereváni piacon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inni Lettországban – a rigai Fekete Balzsam

Az előítélet csúnya-csúnya dolog, de be kell vallanom, hogy a litván midus balsamas megkóstolása óta meglehetős fenntartásokkal fordulok a balti államokban előállított gyógynövényalapú italok felé. Érthető tehát az az enyhe szorongás, amivel a Rigába történt kiutazás előtt szembesültem, elvégre tudtam: lett barátaink alkoholos büszkeségét, a híres Fekete Balzsamot (Rīgas Melnais Balzams) nem hagyhatom ki még akkor sem, ha ennek vannak bizonyos egészségügyi kockázatai.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Izraelben – egy kis vegyes

Volt itt már szó evésről is Izrael kapcsán – hát essen még pár szó róla.

A ‘péksütemények’-nek nagy kultusza van, de nem egészen olyanok, mint a mieink. Ami édes, az az eszméletvesztésig édes, ilyesmi a már emlegetett baklava és társai. Tibi és Gala elvittek Haifában egy általuk ismert jó helyre, ahol “rendes” baklava van. Íme:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az azori vörös tonhal

A Csurtuson áradoztam épp a napokban gyönyörű szálláshelyünkről, amely az Azori-szigetek legnagyobbikán, São Miguelen, Furnas város és az azonos nevű tó mellett volt.

A Furnas Lake Villas-i apartmanunkban a teljesen felszerelt szuper kis konyhában egyik este “főzésre” adtuk a fejünket.

Történt ugyanis, hogy bementünk egy relatíve nagyobb szupermarketbe (de azért ne tecsó meg ósan méretűre gondoljatok), ahol T. meglátott a halas pulton egy adag gyönyörű, friss, vörös tonhalat…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni az Azori-szigeteken – a tremoço

Aki járt már portugál, olasz, török és más mediterrán országok piacain, szabadtéri vásárokon, vagy simán csak itteni kisebb települések különböző társas eseményein, feltűnhetett neki a következő látvány: utcai árusok tucatjai kínálnak furcsa, sárgás színű, leginkább túlméretezett csicseriborsóhoz hasonló, enyhén sós vízben ázó bogyókat, helyre kis műanyag lavórokból vagy vödrökből. Mi ezt az izét az Azori-szigeteken próbáltuk ki. Hogy milyen eredménnyel, az alábbiakban olvashatjátok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – Funchal

A Csurtusblogon már olvashattatok pár posztot a madeirai utazásunkról (megnyugtatásul: lesz még több is!), s itt, a Gasztroutazásokon is volt már szó a portugál, illetve a madeirai ételekről, italokról.

Most a sziget fővárosának, Funchalnak a legnagyobb piacáról, a  Mercado dos Lavradores (munkások piaca?) pár szó és kép. Ez utóbbiak egy részét a netről vettük kölcsön, mert a saját fotóinkat tartalmazó egyik lemezünk szőrén-szálán eltűnt; biztos a gaz konkurencia mocskos keze van a dologban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Grúziában – a hacsapuri

Nem bántásként mondom, de alapos a gyanúm, hogy a grúz igazán nem sorolható azon nyelvek közé, amelyeknek a közeljövőben komoly esélyük lenne arra, hogy világhódító útra induljanak.

Ennek ellenére van egy szavuk, amit szerintem még olyan külföldiek is ismernek, akik magát az országot nem nagyon tudnák elhelyezni egy Eurázsia-vaktérképen (s ebből a szempontból a mi gulyás szavunk sorsával rokonítható, legalábbis idegenforgalmilag).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Karácsonyi töltött káposzta

Az a szokás, hogy Karácsonykor halat kell enni, engem (bevallom) mellbevert, mikor áttelepültem Magyarországra. Halat??? Szeretjük, rendben, na de Karácsonyra??

Mikor minden pendelyes kisgyerek tisztában van vele, hogy ilyenkor töltött káposzta dukál, füstölt húsokkal, előtte pedig borleves.

A borlevest majd Sanya leírja, a töltött kápit viszont most elmesélem én nektek, méghozzá oly módon, hogy kezdők is bátran belevághatnak! Semmi ördöngősség, bárki meg tudja csinálni!

Inni Izlandon – a brennivín

Igaz ugyan, hogy az izlandiak egy csomó mindenben különböznek a többi germán nemzettől (ezt legalábbis minden adandó alkalommal büszkén hangoztatják), de abban nem, hogy az égetett szeszesitalok fogyasztása évszázadok óta jelentős szerepet tölt be a gasztrokultúrájukban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ott-tartózkodásunk ideje alatt egyetlen részeg embert sem láttam (igaz, az alkoholárakat figyelembe véve ennek az ellenkezője lett volna meglepő), viszont (kizárólag kötelességtudatból) megkóstoltuk a hazai italt. Mai posztunk erről, az izlandi nemzeti spirituszról, a brennivínről szól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szolgálati közlemény – új fejléc!

Kedves barátaink, Csurtusék gasztroutazási blogjának olvasói!

Ahogyan azt láthatjátok, blogunk mától új fejléccel jelenik meg. A fotót én magam készítettem, sk, a dizájnolást pedig az egyik kedves barátom (Slezák Ilona), akinek innen is köszönöm a kiváló munkát. Ha kitalálod, mit ábrázol a fotó (és hol készült), törzsgárda-tagságot nyerhetsz, amivel semmi nem jár ugyan, csak dicsőség. Megköszönnék nektek mindenféle visszajelzést a kommentek között, ami az új dizájnt illeti. Nézzetek körül a többi blogon is, a Konteót kivéve hamarosan mindegyiken látható lesz a változás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – Saint-Maximin

Ahogyan azt már beharangoztuk, Saint-Maximinben – szerda lévén – pont elkaptuk a heti piacot, amelyről most bemutatunk pár – főként gasztronómiai vonatkozású – képet.

Kívánunk minden olvasónknak kellemes október huszonharmadikázást, s kifejezzük abbéli reményünket, hogy miután mindenki épen és egészségesen hazatért az ízlésének leginkább megfelelő holnapi utcai rendezvényről, rossz érzések (és külső-belső sérülések) nélkül csorgathatja nyálát a poszt olvasása közben.

Enni Izlandon – a rothasztott cápahús

Most biztosan elég rossz bizonyítványt állítok ki enmagam gasztronómiai tájékozottságáról, de ünnepélyesen be kell vallanom: nem tudom, rendeznek-e olyan vetélkedőt a világon, melynek célja a földkerekség legbüdösebb, legvisszataszítóbb szagú ételének kiválasztása. Mondom, fogalmam sincs, létezik-e ilyen verseny, de egyvalamiben egészen biztos vagyok: a legendás izlandi rothasztott cápahús előselejtezők nélkül ott lenne a döntőben (a durián méltó ellenfeleként), egyik nemzeti büszkeségünk, a pálpusztai pedig megszégyenülten és megalázottan szipogna a sarokban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Piac – a Privoz húsosai

Folytatjuk barangolásunkat az odesszai Privozon; a halasok után ma a húsos/felvágottas részleget próbáljuk bemutatni pár olyan képpel, amelyek (szerintünk legalábbis) még nem alkalmasak arra, hogy vega olvasóink konyhaablakunk alatt csendes tüntetéssel adjanak hangot elemi felháborodásuknak, miközben fagyasztott karalábéfejekkel dobálják meg az őszi avarral borított grillsütőnket.

Enni Izlandon – a perzselt birkafej

Olvasóink már eddig is észrevehették, hogy jelen blog szerzőinek gasztronómiai érdeklődési körében kiemelkedő helyet foglal el a juh (birka, bárány, jerke, satöbbi). Nem tudom, mi lehet ennek a magyarázata, de nem tartom kizártnak, hogy a birkahús szeretetére egy alapos családfakutatás talán rá tudna világítani; a múltban biztosan volt valami kun vagy belső-ázsiai ág, melynek génjei azért felelősek, hogy bárhová megyünk, rábukkanunk egy ízletes, egykoron bégető falatra.

Ma az izlandiak egyik hagyományos csemegéjéről, a perzselt birkafejről írunk. Többek számára talán sokkoló képek és szövegek következnek, amelyek alkalmasak a köznyugalom megzavarására és riadalomkeltésre. A gyengébb gyomrúak ne étkezés előtt olvassák!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Enni Berlinben – a currywurst

A „német gasztronómia” jelzős szerkezet hallatán sokunk szemei elé beúszik egy gyermekfej nagyságú füstölt, főtt csülök képe, egy emberes adag savanyúkáposztával, friss kenyérszeletekkel és természetesen egy (két, sok) korsó frissen csapolt, hideg sörrel. Nincs is ezzel semmi baj, germán barátaink kedvenc Schweinshaxe mit Sauerkraut-ja (ami német eredetiben meghallgatva leginkább egy ősi bajor átokra vagy porosz katonai vezényszóra hasonlít – de melyik német mondat nem hasonlít katonai vezényszóra, kérdem én?), szóval a Schweinshaxe mit Sauerkraut nagyon finom tud lenni. Bevallom nektek, a füstölt, főtt csülök iránti mérhetetlen (és egészségtelen) vonzalmam az egyik oka annak, hogy kicsit sajnálkozva tekintek a muzulmánokra és a zsidókra, akiktől vallási vezetőik évszázadok, évezredek óta következetesen megtagadják ennek élvezetét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….