Egy kicsit formabontó poszt következik, melyben ideiglenesen felfüggesztjük az eddigi könnyed, tréfálkozó hangot, mert azt a gasztrobloggerek is tudják, hogy az élet nem mindig dobozos sör, csocsó és bőrfotel. Mi magunk is vívódtunk, hogy a Csurtusblogon vagy itt jelenjen meg, végül úgy döntöttünk: mégiscsak az evéssel foglalkozik, noha nehéz téma, s nemcsak az írekkel szimpatizálóknak. Fekete poszt. Sajnálom.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Minden év novemberének harmadik csütörtökjén furcsa hangulat lesz úrrá a francia lakosság 80 százalékán. A tömeg a kocsmák, kávézók és éttermek környékén lófrál, s fél szemmel folyton az órát lesi.
18:00:00-kor kipattannak a félig lecsukódott szemek, megfeszülnek az izmok és mindenki az első, útjába eső vendéglátóipari helyiség felé veszi útját, ahol a kirakatokban, ajtókon, ablakokon, kézzel írva, avagy előre elkészített és kinyomtatott, százszínű plakáton 18:00:05-kor máris millió helyszínen olvasható a felirat:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az ír főváros kocsmáinak bemutatása olyan kihívás, mintha valaki a római templomokról, a moszkvai detoxikáló központokról vagy az amszterdami bordélyházakról szeretne beszámolót írni: a téma gazdagsága és sokszínűsége miatt gyakorlatilag lehetetlen.
Éppen ezért (tényleg röviden) csak pár életképben, illetve hívószóban számolok be ezirányú tapasztalataimról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Arról posztot írni, hogy mi mindent lehet Párizsban enni, balgaság lenne, enyhén szólva. Mert mindent, és mindenből mindenfélét, és mindenféléből bármennyit.
A tipikus francia kávéházi reggeliről, a cafékról és a párizsi pincérekről már regéltem, nézzük most, hogy reggeli után mit lehet az arcunkba nyomni, teszem azt sétálgatás közben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pár nappal ezelőtt jöttünk haza a legkisebb balti államból (a kifejezetten turisztikai érdekességeket a Csurtusblogon olvashatjátok majd az elkövetkezendő időszakban), és 2:0 szavazati aránnyal úgy döntöttünk, hogy – abszolút naprakészségünket bizonyítandó – az észt gasztronómiáról mesélünk nektek.
Nos, ha rövidek és lényegretörőek szeretnénk lenni, ez a poszt mindössze ennyiből állna: kedveseink, észt gasztronómia nem létezik. Köszönjük a figyelmet. Csurtusék azonban imádják hallatni a hangjukat, ezért a fenti (kicsit sommás) ítélet részletesebb indoklását (és apró, hangsúlybeli ellentételeit) az alábbiakban olvashatjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyszombat van, a passió napja elmúlt, elvileg már böjtölni sem kell, ráadásul átlapoztam a vonatkozó liturgikus írásokat, és sehol nem találtam olyan tiltást, mely szerint a mai napon ne lenne szabad recepteket ismertetni, illetve roppant gusztusos fotókat bemutatni. A szinoptikus evangéliumok utalásai szerint a Mester és tanítványai az utolsó vacsora alkalmából húst is fogyasztottak, méghozzá áldozati bárányt (csattanós válasz azoknak, akik Krisztus vegetariánusi elkötelezettségét feszegették!). Húsvéti sorozatunkat stílszerűen mi is igazi báránnyal fejezzük be.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ézsaiás próféta biztosan nem tartozik napjaink legolvasottabb szerzői közé, de nagyhéten adjuk meg neki, ami az övé; látomásában – többek között – a következőket vizionálja:
És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;
(Ézsaiás, 11-6)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kevés szívszorítóbb látványt tudok elképzelni, mint amikor egy szomorú szemű bárányfej néz rám egy – fortyogó levet tartalmazó – fazékból. A ponty is képes lelkiismeretfurdalást hozni az emberre, amikor kipislog a lakótelepi fürdőkádból, vagy amikor egy utolsó szemkontaktust próbál létesíteni a fejét levágni szándékozóval, de mindez eltörpül a húsvéti áldozati bárány tekintete mellett; az emlősök valahogy szívhezszólóbban tudnak nézni a halál küszöbén.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagycsütörtök van. Az elvárt ájtatosságon túlmutató módon folytatódik a BlogRepublik húsvéti gasztronómiai versenyfutása a gyomorsavval, a gyarapodó kilókkal és a röppenő idővel: túl vagyunk a barkaszentelésen, és remélhetőleg a kisbárány torkát is átvágta már egy bevállalós szomszéd vagy egy kicsit alkoholista juhász.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Akik elolvasták, sőt: maradandó lelki károsodások nélkül túl is élték az ártatlan kisbárányok legyilkolászásáról szóló előző posztot, azok számára már semmilyen megrázkódtatást nem jelenthet a következő egyszerű paraszti fogás.
Az elolvasása, legalábbis:)
De ahhoz sem kell Drakulának lenni, hogy megegyük; a véres hurkában ugyanúgy vér van, csak kevésbé tudatosítjuk magunkban. Arra azért figyeljünk, hogy ha vérre fáj a fogunk, akkor az legyen nagyon-nagyon friss! És ezt nem poénból mondom!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves olvasóink! Nagyhéti ünnepi sorozatunk következik, amit – valódi családi vállalkozásként – hárman jegyzünk: Ildikó néni (aki Bárányi Sanya) adja az alapanyagot és a receptek jelentős részét, Csuri a fotókat, valamint a saját receptjeit, Té pedig… mit is ad Té? Szóval ő is megpróbál hozzátenni valamit a közöshöz, maradjunk ennyiben.
Az első részben a majdani báránysült alapanyagát, magát a bárányt, s annak erdélyi/partiumi előkészítését vesszük górcső alá. Hiszen mi is lehet ezen a csodálatos tavaszi napon felemelőbb téma, mint ártatlan bárányok lemészárlásáról írni? Té hiányolja ugyan a realista fotókat, de Csuri szerint borzasztó lenne. Sebaj, kitartás: legközelebb (mondjuk disznóvágásos időszakra) lesznek véres felvételek is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elérkezettnek látjuk az időt, hogy rávilágítsunk a két kedvenc, kelta gyökerű baráti nemzetünk közötti jelentősebb különbségekre is (a vallás mellett). Csurtusék most túllépnek a közhelyszerű hasonlóságokon, mint egy mai kocsmán (khm), és megpróbálnak tiszta vizet viszkit önteni a félreértések poharába. Az ír és a skót nemzeti italok közötti eltéréseket próbáljuk érthető, emberi nyelven megfogalmazni, hiszen ezzel a tudással úgy Skóciában, mint pedig a Smaragd Szigeten villoghatunk, ájult tiszteletre késztetve szeplős barátainkat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Csurtusék által bemutatandó nemzeti italok sorában most egy kivétel következik. Kivétel, mert anyaországában még nem jártunk (csak most készülünk oda), és az az igazság, hogy ha az ital alapján kellene úticélt választanunk, ez az ország örökre beírná magát a hatalmas ívben elkerülendő területek könyvecskéjébe.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Én (mármint Csuri) újabban legfeljebb utazgatni érek rá nagy ritkán, de írni róla, az már nem nagyon fér bele… Párizsi élményeink leírásából viszont szeretném kivenni a részem, ezért bele is kezdek, méghozzá a leg (vagy az egyik leg)lényegesebb elemmel: a gasztroélményekkel. Ahányszor eddig Párizsban jártunk, mindig végigkóstoltuk a várost, aminek kézzelfogható bizonyítékairól már eddig is olvashattatok jó pár francia gasztroposztot, no és majd még jönnek hasonlóak… Most egy vegyes egyveleggel szolgálok, melynek témája a párizsi kávéház.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A külföldi gasztrobarangolásokat most egy poszt erejéig megszakítjuk azért, hogy ismét egy gyors, egyszerű(en elkészíthető) kaját ajánljunk megtisztelő figyelmetekbe.
Kacsamáj, kifejezetten faxnik nélkül. Bármikor elkészíthető, amikor a közérzeteteket egy ínyenc kajával is fel akarjátok dobni.
Szögezzük le mindjárt az elején, hogy persze libamáj is lehet, de mindkettőből a hízott/tömött fajtára gondolok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindenki hallott már a madeirai borokról (a madeirákról, így, kisbetűvel), úgyhogy túl sokat nem időznék ennél a témánál. Lényeg, hogy a közvélekedéssel ellentétben (amely szerint a madeirai bor vörös, nehéz és édes), négy altípusa van: a sercial a száraz (rizlingszerű), a verdelho a félszáraz, a bual a félédes, míg a malvasia (vagy malmsey) az édes (már-már likőr, nem is bor).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Itt ismét Csuri beszél!
Hát először is, kedves feleim, aki Pozsonyban járt és azt állítja hogy egyetlen nyavalyás kocsmát nem talált, nos az, háááát, nagyon béna kell hogy legyen.
A belváros telidesteli van kávézókkal, éttermekkel, kocsmákkal és egyéb olyan helyekkel, ahol enni-inni lehet, és ezek között nagy számban vannak roppant kellemes és hívogató helyek is. Ráadásul amikor ott jártunk (november vége, hétköznap), majd’ mindegyik tele is volt, főleg a kávézók. Munkaidőben. Szóval van élet :)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Továbbra is Csuri beszél!
Mit lehet/érdemes enni Izraelben? Van-e olyan, hogy izraeli konyha?
Nos, ahogy az ország maga észveszejtően multikulti, amit én egyébként hallatlanul élveztem, ugyanúgy a konyha is sokszínű – mi mást tehetne?? Keverednek itt a keleti ízek (ezek eléggé meghatározó módon) a közép-európai hagyományokkal, egyre inkább az orosz kulináris szokásokkal, és akkor az egészet tessenek mégiscsak egy mediterrán fílingbe oltva elképzelni, már csak az éghajlat adottságainak megfelelő alapanyagok miatt is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egyszer régen már írtunk egy posztot az osztrigáról, s egy rövid posztot a feketekagylóról. Mivel azóta már mi is beruháztunk holmi digitális fényképezőgépekbe és nem kell azzal a rohadt szkennerrel bajlódni, ha az ember saját fényképeket akar felpakolni a netre, most egy újabb tenger gyümölcsei témájú gasztroposzt következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kicsit zavarban vagyok, mert éppen arra készülök, hogy önnön maszkulinságommal szemben mesterségesen gerjesszek apró kérdőjeleket.
Mielőtt még komoly félreértések horgadnának fel olvasóinkban, gyorsan tisztázom a tisztázandókat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
